2006.08.01

10 év a gyurgyalagért!

10 éves az MME Gyurgyalagvédelmi Programja, amelyben 23 területi koordinátor, és összesen több mint 250 természetvédelmi szakember, madarász, és kutató vesz részt. Európa talán legszínpompásabb madarának hazai állománya a kutatás első éveiben csökkent, majd az utóbbi időben stagnált, illetve bizonyos területeken növekedésnek indult.


Fotó: Bagdi Antal

A gyurgyalag telepesen fészkel, partfalakba, löszfalakba, homokbányák falába kaparja akár két méter hosszú vízszintes költőüregét. A fajt leginkább veszélyeztető tényezők is a költőhelyével kapcsolatosak: gyakori, hogy fészkelési időben megbontják a partfalat, vagy éppen ilyenkor helyeznek újra üzembe egy homokbányát, s ugyancsak gyakran előfordul, hogy a felhagyott bányát szeméttel, vagy sittel töltik fel.

A gyurgyalag állománya Európában általában csökken, nálunk egyelőre még 20 000 – 30 000 fészkelő pár található. Annak érdekében, hogy ezt a gyönyörködtető természeti értéket megőrizhessük, a fajvédelmi program szakemberei hatékony védelmi módszerek kidolgozására és alkalmazására törekszenek, a helyi közösségek és gazdálkodók bevonásával.