2013.12.05

2014-es eseménynaptár az MME 40 éves jubileumára készülve…

A jubileumi alkalom méltó megünnepléséhez a hagyományos madárbarát eseményeinken, táborainkon kívül rendhagyó programokkal is várjuk majd az érdeklődőket. A „Madarak a városban” névvel fémjelzett jótékonysági események között alkalom nyílik koncerteken, madárfestmény kiállításokon, mesedélutánokon, vagy éppen interaktív játékon való részvételre, illetve szakmaibb ismeretterjesztő előadások meghallgatására. Ezen rendezvények többségét csokorba szedtük és egy exkluzív, nagyméretű falinaptárba.

A kalendáriumban található képek a madarakhoz, a természethez és az MME-hez is kötődő művészek, név szerint Kókay Szabolcs, Kovács György és Zsoldos Márton munkáit dicséri.
A festmények a méretükből adódóan a későbbiekben a szoba falán is szépen mutatnak, és ékes díszeivé válhatnak a lakásnak. A szép képeket némi információs szöveg is kíséri, mely az ott látható madarat mutatja be. Beszél annak elterjedéséről, táplálkozásáról, hazai előfordulásáról és természetvédelmi megítéléséről.

MME naptár


Ideális karácsonyi ajándék lehet azoknak, akik kedvelik a színes, jó hangulatú madaras festményeket, a természetet és esetleg a naptár megvásárlásával támogatnák az egyesület munkáját és törekvéseit.
A naptárról talán még annyit tudni érdemes, hogy zöldnyomdában készült karbonsemleges eljárással, környezetbarát minősítéssel ellátott papírra, hiszen az MME-nek, mint természetvédelmi szervezetnek ez kiemelten fontos.

MME naptár


Ez a sok eseményt felölelő naptár az elmúlt 40 év MME tagjainak, önkénteseinek és adományozóinak hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg.

És hogy az eseményekről is szóljunk… A küszöbön álló ünnepi év kulturális programjait, a Magyar Tudományos Akadémián tartandó alakuló közgyűlés emlékülését követően madárfestmény kiállítással indítjuk, melyben Kókay Szabolcs, Kovács György, Péchy Tamás és Zsoldos Márton képeit sorakoztatjuk fel a Hadik Kávéházban 2014. január 8. napjától.

MME naptár

Az év során megrendezésre kerül továbbá egy jótékonysági koncertsorozat, ahol a fellépők között olyan neves előadókat köszönthetünk, mint a Kaláka, a Makám, a Four Bones Harsonakvartett, a Barnabás Fuvolakvintett, a Városminor Kamarakórus és az MME börzsönyi táboraiban nevelkedett és ott ihletett szerzett Oriolus Kamarakórus.

A fenti eseményeken túl lehetőség nyílik mesehallgatásra Lovranits Júliának köszönhetően, aki természeti népek meséivel szórakoztatja majd a kicsiket és tanulságos történetekkel köti majd le a nagyobbakat. Ezen alkalmakra készülünk még madaras, totyogós játszóházzal, valamint tollfelismerős és madárismereti játékokkal.

Illetve tavasszal megrendezünk egy szabadtéri, kirándulós, interaktív játékot, ahol a gyerekek vagy akár a felnőttek is egy meseszerű történetbe kerülve a szereplők segítségével oldhatják meg a rejtélyt és ismerkedhetnek meg szakmai, madarászvezetés mellett a madárvilág „csodáival”.
Természetesen az éves programtervezetből nem hiányozhat a szakmaiság sem. Helyi csoportjaink előadó üléseken mutatják be eddigi tevékenységeiket és jövőbeni terveiket főként nagyobb városainkban.

Mindemellett egy road show keretében a helyi lakosokhoz is tervezünk szólni különféle ismeretterjesztő, játékos eszközökkel.

 

MME adhat vonal: 13600/40

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!