A kék vércsék gyülekezése – a Jászság

A Jászság a Tisza-Zagyva szögletben elhelyezkedő kistáj. Ezen a vidéken puszták már csak mozaikosan találhatóak; a gazdálkodó ember jelentős részüket szántóvá alakította az idők folyamán. Egykori mocsarak is eltűntek és többé-kevésbé intenzíven művelt szántók találhatók itt. Nem is olyan régen még a ritka túzok is költött ezen a vidéken, de mára más fajok vették birtokba az élőhelyeket, úgy mint a kerecsensólyom, és a parlagi sas. A terület rejtett részein eddig több mint 250 madárfajt sikerült megfigyelni, és ez a vidék lett kiemelt fontosságú élőhelye fenséges ragadozómada-rainknak!

A Tápióság a Gödöllői dombság és a Jászság közé ékelődő terület, számos természetközeli mozaikos élőhellyel és remek madár- és növényfajokkal. Érdemes ide ellátogatni!

Megfigyelésre a legjobb időszak a tavasz és a nyár, de az ősz is kedvező lehet. 2-3-5 órás túrákat ajánlunk az itt élő madárvilág megismerésére kiemelt túra napokon, vagy lehetőség szerint a vendégek igényéhez igazodva ettől eltérően, egyeztetett napon.

A Jászságban és a Tápióságban az alábbi túrákat szervezzük:

1., Színes madárvilág - mintha a trópusokon lennénk

Kiemelt túra időpontok 2012-ben: május 19., 20., 26., 27., június 2., 3., 9. 10.

A túra jellege: terepjárós és gyalog. Időtartama 3 óra. Létszám: 1-4 fő. Találkozás: Tápiószele 13 óra. Részvételi díj: 20 000 Ft. Túravezető Fatér Imre.

Kiemelt téma: gyurgyalag, búbos banka, jégmadár

 

2., Rejtett életmódú madarak - vízicsibék, lappantyúk, baglyok és egyebek

Kiemelt túra időpontok 2012-ben: május 19., 20., 26., 27., június 2., 3., 9. 10.

A túra jellege: terepjárós. Időtartama 5 óra. Létszám: 1-4 fő. Találkozás: Tápiószele 17 óra. Részvételi díj: 30 000 Ft. Túravezető Fatér Imre.

Kiemelt téma: lappantyú, füleskuvik

3., Kék vércsék gyülekezése - kecses légivadászok a nagy utazás előtt

Kiemelt túra időpontok 2012-ben: augusztus 24., 26., 31., szeptember 2., 7., 9., 14., 16., 21., 23.

A túra jellege: saját autós és gyalog. Időtartama: 2 óra. Létszám: minimum 4 fő. Találkozás: Jászalsószentgyörgy, 17 óra. Részvételi díj: 3 000 Ft/fő, MME tag 2 500 Ft/fő. Túravezető Fatér Imre.

Kiemelt téma: kék vércsék gyülekezése

Videó az egyik jászsági kék vércse gyülekezőhely
esti megfigyeléséről (Felvétel: Orbán Zoltán).

 

Jelentkezés és további információ

Fatér Imre, MME öko-túra vezető és szervező
Mobil szám: +36 30 445 68 56
E-mail cím: birding@mme.hu

Minden túrát igyekszünk úgy szervezni, hogy az adott évszakban a lehető legjobb helyeket látogassuk meg, annak érdekében, hogy minél több ismerettel és élményekkel feltöltődve távozzanak vendégeink. Arra is van lehetőség, hogy túránk során megismerhesse egyesületünk, a Hortobágyi és a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi munkáját.

A közeli homokpuszták néhány gyönyörű madarat rejtenek, mint a gyurgyalagot, búbos bankát. A halastavaknál kis szerencsével találkozhatunk a repülő drágakővel, a jégmadárral, a nádi énekesek és vízimadarak társaságában.

Jónéhány madárfaj megfigyelése nem is olyan egyszerű, mert életüket rejtve vagy a sötétben élik. A túránk ebbe a világba enged bepillantást. Alkalmas élőhelyen vízicsibe fajokat és guvatot fogunk megfigyelni, de néhány rejtőzködő énekes is a távcsövünk elé kerülhet. Szürkületben kezdenek repülni a lappantyúk és ha épp nászidőszak van, akkor szárnyaikkal még tapsolnak is. A sötét beálltával pedig a füleskuvikkal ismerkedünk.

 A kék vércsék táplálkozó helye szinte naponta változik, nem könnyű megtalálni ezeket a remek sólymokat! Mi most mégis erre vállalkozunk. Nyárvégi, őszelejei napokon az este közeledtével már a gyülekezőhelyen leszünk! Lassan minden irányból feltűnnek a kisebb-nagyobb kék vércse csapatok. Egyre nagyobb tömeggé duzzadnak, meg - meg pihennek a földön, a száraz fák ágain. Olykor több százan is vannak, de olyan is előfordult, hogy 1300 példány verődött össze. Az este közeledtével megmozdul a teljes sereg és zajongva behúznak pihenőhelyükre a kora esti szürkületben. A látvány felejthetetlen és magával ragadó lesz.

A Jászság és Tápióság számos emlősfajnak is otthont ad. Gyakori itt az őz, mezei nyúl, a róka és a borz.  Előfordul itt a rövid füvű gyepeken, gátakon az ürge.

Parlagi sas (Fotó: Kovács András).
Parlagi sas
(Fotó: Kovács András)

 

Általános információk:

Ajánlott a réteges, minden időjárási viszonynak megfelelő öltözködés, bakancs vagy túracipő, esetleg gumicsizma. Ivóvízről, ennivalóról és minden további személyes szükségletről mindenki maga gondoskodik. Ha tudnak, hozzanak magukkal kézitávcsövet, fényképezőgépet, esetleg állványos teleszkópot. Korlátozott számban a túra ideje alatt biztosítani tudunk kézitávcsövet és nagy nagyítású állványos teleszkóp használatot. A túra alatt a gyalog megtett távolság nem kimerítő, de képesnek kell lenni akár nagyobb távolságok megtételére is. Ha szükséges, meg tudjuk szervezni az igény szerinti szállást és ellátást a vendégek számára.

 

Megjegyzés:
A túrák kombinálhatóak más területek meglátogatásával. Ez lehetséges egy napon belül, vagy akár több napon keresztül is. Ekkor egyedi árat állapítunk meg.

Tövisszúró gébics (Fotó: Orbán Zoltán).
Tövisszúró gébics
(Fotó: Orbán Zoltán)