2014.09.02

Autók tetején megjelenő madarak

A napokban sok parkoló jármű tetején, motorházán és a kocsi alatt gyakorta egy apró termetű madár fedezhető fel. A verebektől már megszokott, hogy a kocsik között ugrálnak, ám ennek a madárnak más a megjelenése. Ő a házi rozsdafarkú. Rozsdavörös farktollai igazán mutatóssá teszik madarunkat.

Már a mozgása is feltűnő, és sokak számára teljesen érthetetlen. Látszólag össze-vissza repked, útvonalát sokszor hirtelen fordulókkal tarkítja. A furcsa mozdulatok oka, hogy valamilyen apró rovart kerget a levegőben, ám mi ezt 10-20 méterről  nem láthatjuk. A rozsdafarkú a kocsin állva, amint észrevesz egy felette elrepülő szúnyogot, utána veti magát és a levegőben üldözi. Ha elkapta, akkor legtöbb esetben az elrugaszkodás helyére ül vissza, elfogyasztja a táplálékot, majd megtörli a csőrét és új zsákmány után kezdi kémlelni a légteret. Azokat a madarakat, melyek ehhez hasonlóan vadásznak, vártamadárnak nevezzük. 
A napokban jellemző, reggeli hűvösebb idő miatt azonban sok rovar behúzódik a csapadéktól mentes, védettebb helyekre, így az autók alá is. Nem véletlen tehát, hogy a rozsdafarkú gyakran a parkoló jármű alatt látható. Ám az erkélyek korlátain, kerítéseken, lámpaoszlopokon, ereszcsatornán, háztetőn is könnyedén megfigyelhetjük őket. A számuk most határozottan több mint néhány héttel korábban. Az oka, hogy ők is vonulásban vannak, indulnak dél felé, ahol a telet fogják tölteni.

Írta: Kincses László, Fotó: Orbán Zoltán