2012.02.24
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Az MME idén februárban is megszervezte "Sólyomcsalogató" elnevezésű konferenciáját




Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya az idén 7. alkalommal szervezte meg „Sólyomcsalogató” elnevezésű konferenciáját. A találkozó-sorozatot abból a célból hívták életre 2006-ban, hogy elősegítse a hazai ragadozómadár-védelemmel és kutatással foglalkozó szakemberek közötti információcserét.


Az MME és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által közösen szervezett rendezvénynek a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont adott otthont február 18-án és 19-én. A konferencián három ország 17 természetvédelmi szervezete részéről összesen 83 fő vett részt. A két nap alatt 22 szakmai beszámoló hangzott el.


Szarvas, Körösvölgyi Látogatóközpont (Fotó: Széll Antal)


Az országos konferencia szükségszerűségét az elmúlt hat évben mutatott komoly érdeklődés is igazolta. Az utóbbi években egyre több környező-országbeli szakmai szervezet, határon túli partnerséggel zajló program mutatkozik be, és gazdagítja információival a rendezvényt.


A Vásárhelyi-pusztán 2011-ben végzett kékvércse-kutatási programról
Fehérvári Péter számolt be


Az idén struktúrájában megújult a rendezvény és az országos fajvédelmi programok, illetve regionális eredmények éves beszámolói mellett több teret adott az interaktív szakmai egyeztetéseknek, közös vitáknak, valamint több kutatási program eredményeit is bemutatták.

A Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös programjának, a szalakóta és kék vércse védelmét célzó IPA határon átnyúló projektnek eredményeiről két előadást hallhattak a résztvevők.


A legutóbbi Heliaca címlapja


Az elhangzott előadásokat, beszámolókat az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és a 2010-ben megalakult Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanács a „Heliaca” című közös évkönyvben teszi közzé. A kiadvány az MME boltjában is megvásárolható.


A Kerecsensólyom-díjat idén Szentendrey Géza vehette át
Haraszthy Lászlótól
(Fotó: Széll Antal)


Idén is sor került a Ragadozómadár-védelmi Szakosztály által alapított Kerecsensólyom-díj átadására, amellyel minden évben egy, a ragadozómadár-védelem terén kiemelkedő eredményeket felmutató szakember munkáját ismerik el.

A találkozó alkalmával megtartották az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának taggyűlését is, melyen egyben az új vezetőséget is megválasztották. Az öt évre szóló mandátummal rendelkező új vezetőség tagjai: Sándor István (elnök), Fidlóczky József, Kalocsa Béla, Kovács András, Palatitz Péter, Prommer Mátyás, Szitta Tamás, Tóth Imre, Váczi Miklós és Viszló Levente.


Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának új vezetősége
(Fotó: Bagyura János)


Az MME szervező csapata nevében ezúton is köszönjük a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szíves vendéglátását, a Körösvölgyi Látogatóközpontban biztosított helyszínt és színvonalas ellátást, valamint a kollégák szervezésben nyújtott segítségét!




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Solt Szabolcs
A fenti kis képen a konferencia egyik előadása láthatók
(fotó: Görögh Zoltán)