2015.11.17
Baranya Megyei Csoport

16. Sumonyi Tél-tavaszi Madárgyűrűző Tábor

A tábor 2015. december 5 – 2016. március 6. között hétvégeken (szombat-vasárnap, péntek délutáni érkezéssel), 2016. március 13 – április 24. között folyamatosan, heti turnusokban működik a legzordabb időjárási körülmények között is.

A részvételi szándékot az aktuális hétvége előtt legalább egy héttel a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány 20/334-4608-as mobilszámán, az MME Baranya Megyei Csoportja 72/312-227-es telefonszámán vagy elektronikus úton (baranyamadar@hu.inter.net, mmepecs@hu.inter.net) lehet jelezni. A jelentkező az időpont egyeztetését követően vehet részt a tábor munkájában. A folyamatosan működő ciklus esetében jelentkezni hasonló módon kell, de legalább két héttel az aktuális hét előtt.

Egy-egy alkalommal 8 fő elhelyezésére van lehetőség. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében vesszük figyelembe. Túljelentkezés esetén a részvételre más időpontot egyeztetünk. A jelentkezés feltétele MME tagok esetében az érvényes tagsági igazolvány. A részvétel alsó korhatára 13 év, mely alól a szervező indokolt esetben felmentést adhat (pl.családok részvétele).

Elhelyezés a tábor fűthető téglaépületében, ahol a tisztálkodási lehetőségek is adottak.
Részvételi díj: az alapítvány önkéntesei és az MME tagjai számára 500 Ft, külső érdeklődők számára 800 Ft abban az esetben, ha legalább egy éjszakát eltöltenek a táborban. Az összeget több alkalommal történő részvétel esetén is csak egyszer kell befizetni a helyszínre történő érkezéskor.

A táborozók ellátásukról saját maguk gondoskodnak. Főzésre van lehetőség! Huzamosabb tartózkodás esetén a szükséges élelmiszerek a helyi boltban is beszerezhetők. A tábor télen is megközelíthető személygépkocsival, kivéve a vastag hótakaróval fedett időszakokat.

Rossz útviszonyok esetén (esők, hóolvadás utáni sár) csak jó vezetési tapasztalatok birtokában ajánlott a személygépkocsis közlekedés.
 
Hozni kell: Hálózsák vagy takarók, esőköpeny, gumicsizma vagy vízálló bakancs, megfelelő téli öltözet, egyéni tisztálkodó felszerelés, WC papír, gyertya, fej- vagy zseblámpa, papucs, élelmiszer.
 
 


                                                                                                       Bank László sk.
                                                                                                        táborszervező