2015.07.31
Baranya Megyei Csoport

Feketenyakú vöcsök költése Pellérden

A feketenyakú vöcsök a vizes élőhelyek madara. Elsősorban a sekélyebb vizű, nyílt vízfelületekkel tarkított mocsarakban, halastavakon fészkel. Magyarországon főleg az Alföldön költ, de a számára alkalmas élőhelyeken a Dunántúlon is rendszeresen előfordul.

A fajt Baranyában az elmúlt négy évtizedben csak a pellérdi és a sumonyi halastavakon figyeltük meg. Egy alkalommal 120 példányból álló, vonulás közben megpihenő csapatukat is észleltük. Mindkét helyen költési időszakban is láttunk öreg madarakat. Pellérden a nyár vége felé nagyritkán egy-egy fiatal példányt is, de ez alapján még nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani a vöcskök költését.
Idén azonban megtört a jég!
A hónap első napján Pellérden egy természetfotósnak sikerült lencsevégre kapnia egy még nem repülős, fiatal példányt. Ez alapján már egyértelművé vált, hogy a feketenyakú vöcsök is része a baranyai fészkelő madárfaunának.