2014.12.01

Elkezdődött a 125. országos madáretetési szezon – Tisztelgés az elődök előtt!

1890-ben jelent meg Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár "A hasznos madarak védelméről" című ismeretterjesztő, szemléletformáló könyve Budapesten, amiben ez a felvilágosult gondolkodó a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a gazdálkodók figyelmét.   


Ezt követően Herman Ottó (kinek halála 100. évfordulójára emlékezünk idén) az 1901-ben megjelent "A madarak hasznáról és káráról" című művében már külön fejezetet szentelt a madáretetésnek.

Így kezdődött az a ma is tartó, a lakosság egészét megszólító, a szó legnemesebb értelmében vett népnevelő, országjobbító munkálkodás a XIX. század végén, a XX. század elején, melynek célja természeti kincseink megismertetése és közös megóvása volt. Ennek részeként agitált Herman Ottó az Országos Állatvédő Egyesület közgyűlésén 1900. február 25-én, hogy közösen összeállított írásos javaslattal érjék el az illetékeseknél, hogy az Amerikai Egyesült Államok mintájára a hazai közoktatásban is vezessék be a Madarak és Fák Napját. Ez a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 26.120/1906 számú rendelete alapján 1906-ban meg is történt.

Bár a Madarak és Fák Napja megrendezésére az elemi népiskolákban május-júniusban került sor (jelenleg május 10. ennek a jeles napnak a napja), a madáretetés is bekerült az óvodai és iskolai nevelés kelléktárába, illetve évről évre mind több család őszi és téli programjába.

Ezt a munkát folytatja az idén 40 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) is, melynek 2002-ben indított lakossági Madárbarát kert programjának (aminek mára több mint 5500 regisztrált tagja van országszerte) egyik központi elemét is a téli madáretetés képezi.

Nem véletlen tehát, hanem több mint száz év folyamatos környezeti nevelési munkájának köszönhető, hogy ősszel szinte automatikusan nyúlunk a madáreleségért az üzletek polcain, helyezzük ki és töltjük fel a gyerekekkel közösen eleséggel az etetőket!


A feladat és a szükség ma is azonos, mint a XIX. század végén – mi etetéssel
segítjük
a madarakat (fekete rigó), akik cserébe nyáron kordában tartják a
haszonnövények kártevőit és a magvak összeszedésével a gyomokat
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Napjainkra a fogyatkozó madarak védelmére való odafigyelés még fontosabb, mint madárvédő elődeink idejében, pedig már őket is az aggodalom késztette megszólalásra.

"Ezen füzetke czélja a mező- és erdőgazdaságra nézve hasznos madarak, és egyéb állatoknak megismertetése, továbbá czélja a madarak észrevehető fogyásának okát feltárni, s ennek meggátlására minden természetbarát, de különösen, saját jól felfogott érdekében, a gazdaközösség figyelmét felhívni"

[Bornemissza Zoltán - A hasznos madarak védelméről, Budapest 1890]

"A mi pedig külön is késztet és följogosít, ez az, hogy mind ritkábban látom kelni égfelé a pacsirtát; leghűségesebb barátunk, a füsti fecske mindinkább elmaradoz fészkétől; a kert, az erdő éd liget fáinak, bokraiban sürüjében nincs mozgás; ... . ... A mi tájainkon pedig elhallgat a "pittypalaty" s ha Arany János élne, csak elvétve hallhatná meg a kis párok szerelmi vallomását, melyet kevés sorban oly mesterileg leirt volt."

[Herman Ottó - Madárvédelem, előadás az Országos Állatvédő Egyesület
1900. évi február hó 25-én tartott közgyűlésén]

Gondoljunk bele – ezek a félelmek nem ma, hanem több mint száz éve vettettek papírra! Ezért nagyon fontos, sőt, egyre fontosabb, hogy mi magunk is tegyünk környezetünkért. Ehhez kínál remek lehetőséget az MME Madárbarát kert programja és az MME tagság, hiszen minél többen vagyunk, annál erősebb a szavunk.


Nem csak a feladat, de a madarak megfigyelési élménye (csuszka) is azonos, mint
az 1800-as években, amikor elkezdődött az országos önkéntes lakossági
etetési hálózat kiépítése (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Bár a feladat óriási, van néhány előnyünk száz évvel ezelőtt munkálkodó eleinkhez képest, hiszen rendelkezésünkre állnak a digitális képrögzítés eszközei, a gyors kommunikáció, az internet és az MME honlapja, ahol a Madárbarát menüpont alatt található, több ezer oldalnyi anyag bárki számára könnyen elérhető és ma már okostelefonon is olvasható.

Idén decemberben kettős évforduló is kapcsolódik tehát a madáretetési szezonkezdethez. 125 éve jelent meg Bornemissza Zoltán madáretetést is népszerűsítő könyve, és szinte napra pontosan száz éve, 1914. december 15-én ütötte el egy szekér Herman Ottót a Múzeum körúton, aki az itt szerzet lábszártörés miatti fekvés szövődményeként kialakult tüdőgyulladásba halt bele december 27-én.

Tisztelettel emlékezünk, emlékezzünk madárvédő eleink munkájára, mert nekik köszönhetjük, hogy Magyarország máig őrzi természeti kincseinek javát, és ha összefogva az ő általuk kijelölt úton megyünk tovább, akkor ezt unokáink is látni fogják!      

 

A madáretetésről részletesen olvashat itt >>

 

Külön köszönet illeti a Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár nyugalmazott és jelenlegi munkatársait, akik lehetővé tették a betekintést Bornemissza Zoltán páncélszekrényben őrzött könyvébe, és Herman Ottó hasonlóan ritka beszédének nyomtatott példányába!


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Orbán Zoltán