2019.03.18
Budapesti Helyi Csoport

Érdekes budapesti kék cinege megkerülés Ukrajnában

Több mint egy évtizede rendszeresen végzünk madártani felméréseket a Felsőrákosi-réteken. A terület azóta helyi védettséget is kapott.

Ez a Kőbányán található kevéssé bolygatott 100 hektáros terület számos madárfajnak biztosít költési lehetőségeket. Természetesen vonulásban lévő madaraknak, illetve az itt telelők számára is megfelelő élőhelyet biztosít. Február közepén egy madárgyűrűzési bemutató keretében több kék cinegét is jelöltünk a területen. Március közepén kaptuk a hírt, hogy az egyik kék cinegénket Ukrajna nyugati felében elpusztulva találták meg. A két hely között 541 km a táv, tehát egy kóborló, rövid távú vonuló madarunk kevesebb mint egy hónap alatt ilyen távot mozdult el északkeleti irányban. Február második felében jelentős enyhülés tapasztalhattunk, ez indokolhatja az északabbra mozdulást.
Ez volt az első hazánkban gyűrűzött és Ukrajnában megkerült kék cinege.

 


A kék cinege "útja" (Forrás: Madárgyűrűzési adatbank)