2015.11.17
Budapesti Helyi Csoport

Felavattuk a Merzse-mocsár új megfigyelő tornyát

2015-ben a XVII. kerületi Merzse-mocsár Természetvédelmi Területen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai irányítása mellett, a MOL támogatásával új madármegfigyelő torony létesült.

Az új madármegfigyelő torony átadását szerettük volna méltón megünnepelni, és egy les avató túrával összekötni.A programra 2015. november 15-én került sor, és bár ezen a hétvégén az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, így is több mint 50 érdeklődő érkezett. Örömünkre szolgált, hogy sok új arccal találkozhattunk, akik a közeli XVI. és XVII. kerületből érkeztek. Bajor Zoltán a Rákoskert vasútállomás melletti parkolóban köszöntötte a megjelenteket, majd egy rövid túra keretében eljutottunk a terület határát jelző faragott fatábláig. Itt Ócsai Péter madárgyűrűző és csapata már felkészülve várta a megjelenteket. A program első felében madárgyűrűzési bemutatót láthattunk, több érdekes madárfajjal. A nap során 5 faj (széncinege, kék cinege, őszapó, rövidkarmú fakusz és sárgafejű királyka) 51 egyedét jelöltük meg. Ezt követően körbejártuk a mocsarat, és megismerkedtünk a területtel és az ott élő madarakkal. Ez utóbbit nagyban segíti az itt található tanösvény, amelynek táblái a terület minden fontosabb aspektusát bemutatják. A területen odútelep is működik; a program keretében a madárodúkat ellenőrző csapat is bemutatta, mit talált odútisztító munkája során. Sok cinegefészek mellett több mogyorós pele fészket figyeltek meg, egy esetben pedig - valószínűleg egy mókus - téli élelemraktárként használta a fészkelő dobozt.
Reméljük, hogy az új torony a kirándulók számára sok-sok  élményt fog biztosítani!

A fotókat köszönjük Frekot Erikának, és egyben ajánljuk a blogján szereplő cikket, amelyet a programról készített.


Bajor Zoltán üdvözli a megjelenteket (Fotó: Frekot Erika)


A védett területet jelző fatábla (Fotó: Frekot Erika)


Széncinege gyűrűzése (Fotó: Frekot Erika)


Őszapó kézben (Fotó: Frekot Erika)


Kék cinege elengedés előtt (Fotó: Frekot Erika)


Az egykori, elbontott pallósor és megfigyelőhely (Fotó:Frekot Erika)


Az új torony (Fotó: Frekot Erika)


Most van víz a mocsárban (Fotó: Frekot Erika)


Makkal telt odú - téli raktár (Fotó: Frekot Erika)


Madárodú karbantartás (Fotó: Frekot Erika)


Fiatal erdei béka (Fotó: Frekot Erika)