2019.08.27
Budapesti Helyi Csoport

Hatodik nyár a Naplás-tó partján

Hatodik alkalommal rendeztünk nyár végi madárgyűrűző akciót a Naplás-tó partján. A 13 nap során a madárgyűrűzési bemutató mellett éjjeli lepkészés, teknősök felmérése szerepelt a repertoárban.

A bázisunkként működő faházat a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat, a gátőrházat a tulajdonos bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk! A csapat magját Kocsi Attila madárgyűrűző, illetve madárszedésben jártas kollégák alkották. A kezdés előtt pár nappal Bajor Zoltán és csapata kitisztította a hálóállásokat a nádasban és a bodzásban. 11-én délután kezdtük el munkát, amely a gyűrűző állomás berendezésével és a hálók kifeszítésével telt. 12-e reggeltől vártuk az érdeklődőket.
Az idei évben 17 hálóval dolgoztunk, amelyek 5 területen voltak elhelyezve. Az időjárás kegyes volt hozzánk, csak egy napot mosott el az eső. A nagy meleg és az időnként feltámadó erősebb szél nehezítette a munkát, de az eredményekre így is büszkék lehetünk. Bodzatermés volt bőven, ennek ellenére a bokrosokban a mozgás közepes volt, a madarak zömét idén is a nádasban fogtuk. Az egyedszám eléggé hullámzott, voltak olyan napok, amikor csak 30-50 egyed került a hálókba, de 120 példány felett is fogtunk az egyik napon. Természetesen a hajnali, reggeli órák voltak a legjobbak, az esték sajnos gyengék voltak a nagy hőség miatt. Az akció során minden kilátogató megtekinthette a madárgyűrűzés folyamatát, módszereit, sok információt kaphatott a terület élővilágáról és általában a madárvédelemről. Szemléltető molinóink, segédanyagaink, kiadványaink, játékaink segítségével remélhetőleg sok hasznos és érdekes információt tudtunk átadni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A 13 nap során 37 fajból összesen 956 madár akadt a hálóinkba, ebből 41 visszafogás volt. A tábor ideje alatt több mint 1800 látogató érkezett, legtöbben célzottan jöttek hozzánk, de jó néhányan csak arra jártak és véletlen csöppentek bele a madárgyűrűzési bemutatóba. Az akció leggyakoribb madarának a foltos nádiposzáta bizonyult, a teljes mennyiség 25,1%-át tették ki, összesen 238 egyedet jelöltünk meg. Nagyobb számban fogtunk cserregő nádiposzátát (158 pld). barátposzátát (142 pld.) énekes nádiposzátát (96 pld), Ritkább fajok is megkerültek, mint például 11 példány nagy fülemüle, 5 berki és 3 réti tücsökmadár, de nem hiányozhattak a mindig népszerű őszapók, vörösbegyek és kék és széncinegék sem. Az akció 5 éves történetében először sikerült hantmadarat jelölnünk.


Erdei pinty (Fotó: Lendvai Csaba)


Tövisszúró gébics (Fotó: Lendvai Csaba)


Berki tücsökmadár (Fotó: Lendvai Csaba)


Hantmadár (Fotó: Lendvai Csaba)


Nyaktekercs (Fotó: Lendvai Csaba)


Fiatal hím zöld küllő (Fotó:Lendvai Csaba)


Fiatal tojó fürj (Fotó: Lendvai Csaba)

Részt vettünk a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat és MME idén is folyó közös munkájában, amely során a tájidegen teknősfajokat próbálják meg a vízből eltávolítani. Moharos Zsolt bemutatta az MME-vel közös teknősvédelmi tevékenységet, a gyerekek megtekinthették az állatkertbe kerülő ékszerteknősöket. A program nagyon sikeres, ugyanis több mint 200 példányt fogtak már be, amelyeket az állatkertben helyeznek el. A Napláson még szép számban él a hazánkban őshonos mocsári teknős, amelynek fennmaradását veszélyeztetik ezek a tájidegen fajok.


Piros övesbagoly (Fotó: Lendvai Csaba)


Napfelkelte (Fotó: Lendvai Csaba)


Látkép a gyűrűzőbázisról (Fotó: Balogh György)


Látogatók (Fotó: Lendvai Csaba)

 


A programot színesítette több éjjeli rovar megfigyelés, illetve nappal is sok érdekességet láttunk a "nem madár" kategóriából is.
Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban! Kocsi Attilának, Bajor Zoltánnak köszönjük a szervezésben és madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben, a fenntartási munkákban és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Schrodt Olivérnek, Moharos Zsoltnak Zitának és Fanninak, Adorján Áginak, Körmendi Csillának, Mészáros Ádámnak, Réhelyi Bálintnak, Réthelyi Áginak, Nagy Anna Fruzsinának, Orbán Zoltánnak, Juhász Ádámnak, Kristály Boglárkának, Molnár Lászlónak, Ifj. Bebesi Zoltánnak, Soós Tamásnak, Szőke Gábornak és K. Szabó Attilának.

A programot idén is több éjjeli rovarászattal gazdagítottuk, ennek megszervezésében köszönet illeti Mészáros Ádámot.

Legközelebb október 5-6-án az Európai Madármegfigyelő Napok budapesti rendezvényén találkozhatnak hasonló programmal ugyanitt!

 

A fogott madárfajok és példányszámuk: (zárójelben: új gyűrűs + visszafogás):