2015.05.04
Budapesti Helyi Csoport

Odúellenőrzést végeztünk a Merzsén

Május 2-án odúellenőrzést tartottunk a Merzse-mocsárban. A telepet helyi csoportunk lelkes önkéntesei kezelik közel 10 éve.

A kihelyezésekben és az eszközök elkésztésében számos segítő akadt az elmúlt időszakban, így az odúk száma ma már több mint 70 db.
Május elején már a madarak többsége megkezdi a költést, így ez az időszak ideális az ellenőrzésre.
Az esős, hűvös idő ellenére 13-an vágtunk neki a túrának. Két „odús bottal” dolgoztunk szimultán, így a B, C és D típusú odúkból álló telepen jól haladtunk. A korábbi évekhez képest kicsit megcsúsztak a költések, így a legtöbb fészekben még tojásokat találtunk. A B odúk leggyakoribb lakói természetesen a széncinegék voltak, 6-12 közötti tojásszámú fészkeket láttunk és csak 3-4 esetben regisztráltunk kis fiókákat. Volt olyan fiatal, amelyik a megelőző pár órában kelhetett ki. Tollas fiókát egy esetben sem észleltünk. Egyik odúnkban a megszokott apró barna pettyes tojások helyett fehéreket találtunk. A határozásban sokat segített, hogy a bejárat sárral volt kitapasztva, amely a csuszkára jellemző. A nagyobb D típusú ládákban seregélyek költöttek. Fiókákat még náluk nem láttunk, csak a szép halványkék tojásokat. Minden érdeklődő megcsodálhatta és fotózhatta a fészkeket, amelyek a seregélyek esetében száraz növényi szálakból voltak készítve, míg a cinkék sokkal tömörebb és puhább, mohákkal bélelt csészét építenek.
Legközelebb csütörtökön délután tartunk nyílt odúellenőrzési napot a BAH csomópontnál található Gesztenyés kertben. A program 17:00-kor kezdődik, a találkozó a 8-as busz BAH csomópont nevű megállójában lesz (Kelenföld irányában)..


A Merzse-mocsár. (Fotó: Lendvai Csaba)


A megfelelő vízmennyiségnek köszönhetően sok állat találta meg életfeltételeit a tóban. (Fotó: Lendvai Csaba)


Kis vöcskök, szárcsák, guvatok, barátrécék is költenek idén. (Fotó: Lendvai Csaba)


Az egyik D odúban seregély tojásokat találtunk. (Fotó: Lendvai Csaba)


1-2 napos széncinege fiókák és az őket védelmező szülő madár. (Fotó: Lendvai Csaba)


Kotló széncinege. (Fotó: Lendvai Csaba)


Széncinege fészekalj. (Fotó: Lendvai Csaba)


A csuszka fészekalja..(Fotó: Lendvai Csaba)