2016.09.29
Budapesti Helyi Csoport

Sikeres őszi nagytakarítás az Ördög-orom Természetvédelmi Területen

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja évek óta foglalkozik a fővárosi helyi védettségű területek megtisztításával, mely hatékonyan kiegészíti a fenntartásukért felelős Főkert Nonprofit Zrt. munkáját.

A szeptemberben esedékes Takarítási Világnap alkalmából azonban most először szerveztünk nagytakarítási akciót, melynek célpontja a XII. került déli részén található Ördög-orom Természetvédelmi Terület volt. A közel 20 hektáros dolomittömb Budapest egyik legértékesebb élőhelye mind botanikai, mind pedig zoológiai szempontból. A terület ugyan nem tartozik a főváros legszemetesebb védett élőhelyei közé, de az erdőkben és az utak mentén szinte mindenütt találhatók kisebb kupacok, melyek rendkívül elcsúfítják a tájat. Ugyanakkor a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) természetvédelmi őrszolgálatának, illetve helyi lakosoknak köszönhetően az illegális szemétlerakás már jó ideje nem jellemző az oromra, a fák takarásában elsődlegesen több évvel ezelőtt elhelyezett hulladékhalmok jellemzőek. Éppen ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy a szemétlerakások drasztikus lecsökkenésével egy időben – remélhetőleg – véglegesen megtisztítsuk az ormot a szeméttől.

A reggel 9 órára meghirdetett találkozóra összesen kereken 20-an jöttek el. A lelkes csapat szinte azonnal belefogott a hulladékkupacok eltüntetésébe, a munkát az Edvi Illés úttal határos erdőszegélyben kezdtük meg. Az élelmiszerellátásról immáron évek óta gondoskodó Kazár Kati ismét igen finom szendvicsekkel örvendeztette meg önkénteseinket, melyet a terület viszonylag nagy kiterjedése miatt „házhoz szállítottuk”, hogy csapatunk tagjai számára biztosítsuk a hagyományszerűen gondos ellátást.

A munka kezdetét követő első órákban már láthatóan sok zsák megtelt, melynek elszállításáról a Főkert NZrt. gondoskodott a FÖRI természetvédelmi őrszolgálatának segítségével. A munka lelkes csapatunknak köszönhetően egészen délután 5 óráig tartott, melynek során összesen 43 darab nagyméretű zsák telt meg és kb. 1 köbméter bezsákolhatatlan hulladék (pl.: TV, autógumik stb.) is összegyűlt. Ez összehasonlításképpen kb. 25 darab teljesen megtelt, lakóházaknál rendszeresített kukának felel meg.

A terület teljes egészét ugyan nem sikerült bejárnunk, de az elért eredmény mindenképpen kiemelkedő. Remélhetőleg egy újabb akció során teljesen körbeérünk a területen, így biztosítva az itt honos élővilág hosszútávú fennmaradását.

Ezúton is köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát, melynek köszönhetően mára lényegesen jobb állapotba került fővárosunk talán legértékesebb budai tagja.


A munka terület egyik kulcspontja (Fotó: Bajor Zoltán)


Lelkesedésben nem volt hiány (Fotó: Bajor Zoltán)


A szétszórt apróbb hulladék összegyűjtése fontos feladat volt (Fotó: Bajor Zoltán)


A bázishely (Fotó: Bajor Zoltán)


Elszállítás előtt (Fotó: Bajor Zoltán)


Megpihenve (Fotó: Bajor Zoltán)