2020.03.19
Budapesti Helyi Csoport

Újabb sikeres nagytakarítás a Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Területen

2019 novemberét követően immár második alkalommal szervezte meg Pálvölgyi Krisztina, a Turista Magazin munkatársa az MME budapesti Helyi Csoportjával, valamint a Főkert Nonprofit Zrt.-vel közös szemétszedési akcióját a X. kerületben található Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Területen.

A takarításra március 8-án került sor, melyet Krisztina jóvoltából alapos terepbejárás előzött meg, így esett a választás a védett terület keleti sarkára, a Határmalom utca környezetére. A kiküldött felhívások nyomán a nap folyamán közel 30 fő jelent meg a területen. Voltak akik csak pár órát, mások viszont reggeltől estig maradtak és fáradhatatlanul szedték a sok szemetet, amit felelőtlen emberek az évtizedek során az értékes ártéri ligeterdő fái közé leraktak. A munka során közel 50 m3 hulladék gyűlt össze a mindössze 3,5 ha-os területrészről. Az erdőben sajnos nagyon sok oda nem illő dolgot találtunk: a műanyag flakonoktól a ruhákon és az építési törmeléken túl autóalkatrészek is gyarapították a Határmalom utcához kihordott szemét mennyiségét. A megtömött zsákokat a Főkert Nonprofit Zrt. munkatársai két autóval folyamatosan hordták be a közeli telephelyükre, ahol kifejezetten erre a célra rendszeresített vegyes hulladékgyűjtő konténerbe rakták a szemetet. Ezt a társaság munkatársai megfelelő helyre szállíttatják el, így sok év után végre oda kerülhetett a hulladék, ahová eredetileg is kerülnie kellett volna. A műanyag szemetet az önkéntesek külön zsákba gyűjtötték, ezt pedig az FKF Zrt. szállította el újrahasznosítás céljából.

Minden kedves önkéntesnek szeretnénk megköszönni azt az áldozatos munkát, amit fővárosunk egyik legértékesebb védett élőhelyének megőrzése érdekében tett, különösképpen Pálvölgyi Krisztinának, aki az előkészületek oroszlánrészét magára vállalva újabb sikeres akciót szervezett Egyesületünk segítségével.


Találkozó a Rákos-patak partján (Fotó: Bajor Zoltán)


Vödrökbe és zsákokba gyűjtöttök a rengeteg hulladékot (Fotó: Bajor Zoltán)


Az elszállításhoz az út szélére gyűjtöttük össze a hulladékot (Fotó: Bajor Zoltán)


Elképesztő mennyiségű hulladékot találtunk mindenhol (Fotó: Bajor Zoltán)