2018.03.16
Bükki Helyi Csoport

2017 - A Bükki Helyi Csoport éves összefoglalója

2017-ben nyilvántartásunk szerint 132 programot szerveztünk 69 önkéntesünk segítségével. Reméljük minél többen "belelapoztok" az összefoglalónkba, hiszen szeretnénk bemutatni azt a sok önkéntes órát és feladatot, amit a tavalyi évben véghezvittünk.

A Bükki Helyi Csoport tavalyi éves összefoglalója az alábbi linken megnyitható/letölthető: www.mme.hu/sites/default/files/csoportok_kepei/Bukki_helyi_csoport/bukki_hcs_2017_0.pdf

A Bükki Helyi Csoport szerdán tartotta meg éves közgyűlését Egerben. Itt mutattuk be a tavalyi évünk összefoglalóját, melyet most Számotokta is elérhetővé teszünk.2017-ben nyilvántartásunk szerint 132 programot szerveztünk 69 önkéntesünk segítségével, és tagtársaink száma 331 főre emelkedett (egy éve 284 tagunk volt ilyenkor).

A közgyűlésünk zártával a csoport tisztségviselői köre is megerősítésre/módosításra került. 

A teljesség igénye nélkül kiemelten köszönjük 2017-ben a munkáját és segítségét alábbi aktív tagtársainknak:

Adorján Ágnes, Arlett Péter, Arlettné Zsuzsa, Balázsi Péter, Balogh Nóra, Bartók Krisztián, Bereczki Dániel, Bereczki Dánielné Ancsa, Bihariné Papp Gyöngyi, Cossuta Béla, Deák Gábor, Dobák András, Dr. Tóth László, Dudás György, Engel Éva, Fitala Csaba, Frank Tamás, Godó Laura, Golen Gerhárd, Győrfi Gergely, Győrfy Hunor, Hák János, Horváth Ildikó, Horváth Róbert, Herpai Imre, Jakab Sándor, Jaskó Szilvia, Juhász Benedek, Juhász Csaba, Kárpáti Ildikó, Katona Gergő, Koscsó János, Kleszó András,, Kövesdi Kinga, Krajnyák Zoltán, Kucsera Krisztián, Kucseráné Dániel Tímea, Kurti Gábor, Kurucz Anett, Leskó Gabriella, Mészáros György, Onofer Attila , Ortó Péter, Ölveczki Gyula, Pálfy Andrea, Porkoláb Péter, Porkoláb-Császári Izabella, Porteleki Szilvia, Sallai István, Sassné Erzsébet, Sasvári János, Seres Mihály Nándor, Somoskői Dóra, Soós Gábor, Soós Gergő, Szabadi Kriszta, Szabó Attila, Tóth Katalin, Tóth Péter, Vágó Bence, Vámos Csenge, Vámos Zoltán, Váradi Zsófia, Vass Tünde, Vereczkeiné Zoller Fruzsina, Vig Zsófia, Vizner Rebeka, Zákány Albert, Zilahiné Stolc Mária.

Emellett arra ösztönöznénk támogató tagtársainkat, hogy legyenek aktív önkéntesei helyi csoportunknak, hiszen - mint látjátok majd – sok a munka és a teendő, amire várjuk a segítségeteket! :)

Szitta Tamás – elnök,
Somoskői Péter – alelnök,
Hák Flóra – titkár,
Korompainé Szitta Emese – titkárhelyettes (2018.03.14-ig),
Godó Laura – titkárhelyettes.