2019.02.21
Bükki Helyi Csoport

VI. Miskolci Bagolyles - ilyen volt

"Előadás, élő madár, fészkek, fotók, tág a határ, Tesztek, móka, gyűrűzések, tombolázott nyeremények…" 
Idén is nagy sikert aratott a látogatók körében az immár 6. alkalommal megrendezett esemény. Közel 350-en – köztük családok, fiatalok és idősek egyaránt – látogattak el hozzánk. Az eddigiekhez hasonlóan változatos programokkal vártuk őket, melyek megszervezésében és kivitelezésében kb. 50 ember segédkezett. 
 
Az emberek „megmozgatása” végett egy gyors regisztráció után játékban lehetett részt venni. A vállalkozó kedvűek néhány apró feladat, teszt elvégzése vagy játék után pecsétet kaphattak a gyűjtőlapjukra. Összesen 10 állomásnál lehetett pecsétet kapni, majd a lap leadásával tombolasorsoláson részt venni. De ezeken kívül is készültünk programokkal; például a kosárfonással ismerkedhettek vagy a kreatív sarokban ügyeskedhettek, játszhattak a résztvevők. Új elemként szakmai előadásokkal színesítettük a programot, köztük az év madarát is részletesebben bemutattuk.


Tombola-sorsolás (Fotó: Juhász Csaba) 

A program ideje alatt végig madárgyűrűzéssel folyt az épület előtt. Az évek óta „üzemeltetett” etetőnk mellett felhúzott függönyháló kék-, szén- és fenyvescinegét, csízt, erdei pintyet, zöldikét, tengelicet és meggyvágót fogott, összesen 29 madár akadt a hálóba. 
 

Gyűrűzőnk, Balázsi Peti (Fotó: Godó Laura)
 

Lelkes önkéntesünk (Fotó: Juhász Csaba)

 
Az enyhe időjárás miatt sajnos a „beépített”, egyetemnél nappalozó erdei fülesbaglyok most nem tiszteltek meg a jelenlétükkel. De kiállítóinknak köszönhetően mégis testközelbe kerülhettek élő madarak; a hazai fajok közül: uráli- és macskabagoly, erdei fülesbagoly, illetve füleskuvik és egy amerikai faj, a pápaszemes bagoly. Továbbá Zilahi Boginak köszönhetően majd’ az összes hazánkban előfordult bagolyfaj mérethű papírmasé-mását megcsodálhattuk.


Pápaszemes bagoly simogatás (Fotó: Juhász Csaba) 


Bagolynézőben a Mályi Madármentő Állomás standjánál (Fotó: Juhász Csaba)


Bogi-baglyok (Fotó: Juhász Csaba)

Juhász Csaba tagtársunk jó szokásához híven versbe foglalta a történteket, így jöjjön egy kis hangulatidézés és kedvcsináló a jövő évhez :)
 
Immáron hatodik éve,
februárnak elejére
MME-nél az a divat,
egyetemre megy a csapat.
 
Okulni és okítani
baglyosságot tanítani,
Ismeretet embereknek,
emberséget természetnek...
 
Jó szándékkal, szeretettel,
széleskörű szerepekkel,
Komolyan és játékosan,
képpel, hanggal látványosan:
 
Előadás, élő madár,
fészkek, fotók, tág a határ,
Tesztek, móka, gyűrűzések,
tombolázott nyeremények…
 
Betársultak más barátok,
bogarasok és gombászok,
állatmentők, művész kezek,
dolgos öko-szervezetek.
 
Nemzeti és állatparkok,
mígnem tele lett a csarnok,
Érdeklődő tág szemekkel, 
felnőttekkel, gyerekekkel.
 
S gyermekké váltak a szülők,
fiatalok és őszülők
Sodródtak a hangulattal,
több fordulós feladattal…
 
Mire rávetült a tájra
alkony-bagoly szürke szárnya,
Szétosztottuk élménytárunk
azoknak, kik jártak nálunk.
 
Köszönet a szervezőknek,
s minden lelkes részvevőnek!
No és persze jövő évre
várjuk majd a heted hétre!
 
Nagyon köszönjünk önkénteseink, kiállítóink és előadóink munkáját és segítségét. Továbbá a helyért köszönet a Miskolci Egyetemnek.
Jövőre – majdnem ugyanekkor – ugyanitt! :)