Fotó: RSPB Images

 

Ez a színpompás, vonuló madár a 20. század közepéig rendkívül elterjedt volt Európa területén. Ám a számára alkalmas költő- és táplálkozóhelyek drasztikus csökkenésének hatására számos országból teljesen eltűnt, Németország, Dánia, Svédország, Finnország és Csehország lakossága ma már nem gyönyörködhet ebben a türkizkékes madárban.

Magyarországon az 1980-as évek végére a hazai szalakótaállomány összeomlott, a faj nagyrészt eltűnt a Dunántúlról, állománya a Duna-Tisza-közére korlátozódott mindössze néhány száz párból álló populációval.

A hazai madárvédők tudták: cselekedni kell.

 

Miért tűntek el? 
A szalakótaállomány csökkenésének fő oka az volt, hogy jelentősen lecsökkent az odúképződésre alkalmas fák száma, így nem találtak megfelelő fészkelőhelyet a hazai párok.
Éppen ezért első intézkedésünk a mesterséges odúk kihelyezése volt: ezekkel a speciális fadobozokkal biztosítani tudtuk a helyet a szalakóták költéséhez. A hazai állomány 80%-a ezekben a mesterséges odúkban tudott tojást rakni, és fészekaljanként 4-5 fiókát felnevelni.

A mesterséges odúk kihelyezésének köszönhetően a hazai szalakótaállomány stabilizálódott, ma már 1500-1600 párra tehető a számuk. Szeretném ezúton megköszönni Önnek, elkötelezett madárvédőnek és minden önkéntesünknek, munkatársunknak, akik áldozatos munkájukkal ezt lehetővé tették.

Azonban a feladatunk csak most kezdődik igazán!...

A mesterséges odúk, habár életmentő megoldásnak bizonyultak, sajnos sok kihívást jelentenek: folyamatosan tisztítanunk, renoválnunk kell ezeket, mivel egy-egy széthasadó odú akár a szalakóták életét is veszélyeztetheti.

Ezért arra kérjük most: segítsen nekünk színpompás madarunk költését hosszú távon biztonságossá tenni! Ennek módja, ha renováljuk a mesterséges odúkat és extrém hosszú élettartamú költőládákat helyezünk ki, valamint természetes költőhelyeket és táplálkozóterületeket biztosítunk a szalakótáknak.

A szalakóta odúban költő faj, fontos számára az öreg, magányos fák vagy facsoportok jelenléte. Ám ezek száma mára erősen megfogyatkozott az elmúlt évtizedek erdészeti gyakorlata és az illegális fakitermelés miatt. Így nekünk kell most faültetéssel olyan facsoportokat és magányos fákat a szalakóták rendelkezésére bocsátani, amely utána alkalmas lehet a fészkelésre!

Mi már megkezdtük a facsemeték ültetését és a mesterséges odúk renoválását, már csak az Ön támogatására van szükségünk, hogy minél több helyen elvégezhessük ezt a munkát, és biztosíthassuk a szalakóták sikeres költését!

Köszönjük, hogy csatlakozik szalakótavédelmi programunkhoz!

Az MME az Ön segítségével ezt teszi a szalakótákért:

  • költőhelyek létrehozása mesterséges fészekodúkkal és faültetéssel;
  • a vonulás és telelés során a fajt érintő fenyegetettségek felderítése műholdas jeladók és színes gyűrűk használatának segítségével;
  • gazdálkodók bevonása a gyakorlati természetvédelmi munkába a „Szalakótás Gazda” program keretei között;
  • szalakótabarát gazdálkodási módszerek használatának népszerűsítése a Natura 2000 területeken;
  • potenciális költőhelyek (fasorok, facsoportok) felmérése;
  • általános szemléletformálás.

Kérem, adományával csatlakozzon szalakótavédelmi programunkhoz! 


Odúkihelyezés
(Fotó: Pézsa Sarolta)


Lassan, de biztosan, növekszik
a szalkóták száma

Ezért kell folyamatosan karbantartani az odúkat (Fotó: Orbán Zoltán)​


Hosszútávú megoldásként fákat ültetünk (Fotó: Orbán Zoltán)


Vonuláskutatás színes gyűrűk segítségével
(Fotó: Szitta Tamás)

 

   

 

1.

Teljes összeg

2.

Ellenőrizze adatait

(Amennyiben adataiban változás következett be, kérjük, javítsa azokat!) (A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező)

Dátum formátum (1974-01-06)

Kérem adja meg a Felhasználó nevet a fiók létrehozásához.

Már van fiókja? Lépjen be, hogy ne kelljen újra kitöltenie az adatait!
Máskor is adományozna? Regisztráljon, hogy ne kelljen újra kitöltenie az adatait!

Fizetési opciók
 
[x] Kérem küldjenek részemre készpénz átutalási megbízást!