2018.01.31
Csongrád Megyei Helyi Csoport

Nyilvánosak a Beretzk Péter Madártani Verseny eddigi megoldásai

Január 30-án lezárult a jelentkezés a Beretzk Péter Madártani Versenyre, az érvényes nevezés feltétele az eddig megjelent mindhárom feladatsor megoldásainak beküldése volt. A határidő lejártával a feladatok helyes megfejtéseit is közzétesszük.

Az MME Csongrád Megyei Helyi Csoportja által szervezett madárismereti vetélkedőn az egész országból fogadtuk az érdeklődő diákok megfejtéseit a meghirdetett általános- és középiskolai kategóriában. A versenyfelhívás ide kattintva érhető el.

A beküldési határidő lejártáig az általános iskolai kategóriában 93, a középiskolás korosztályban pedig 56 érvényes nevezés érkezett. A megoldások közzététele után a versenyzők már csak elektronikus levélben fogják megkapni a további három forduló feladatait és az aktuálisan elért pontszámokat minden hónap utolsó napján.

Az utolsó, március végi feladatsor beküldési határidejének lejárta után május 1-én fogjuk közzétenni a győztesek nevét. A verseny fődíjaként a két kategória első 10-10 helyezettje részt vehet 2018 nyarán az 1. Beretzk Péter Természettudományos Táborban. A szegedi Fehér-tavon rendezett ötnapos nyári tábor során a résztvevők megismerkedhetnek a Dél-Alföld egyik kiemelkedő vizes élőhelyével, betekintést nyerhetnek a terület élővilágát érintő tudományos kutatásokba, illetve megismerhetik e páratlan természeti értékek védelméért folytatott természetvédelmi tevékenységeket.

A Beretzk Péter Madártani Verseny első három fordulójának megoldásai a megfelelő hivatkozásra kattintva érhetők el:

Első forduló (2017. október 31.):

Az első forduló megoldásai az alábbi hivatkozásokra kattintva érhetők el:

Általános iskolai csoport

Középiskolai csoport
 

Második forduló (2017. november 30.):

A második forduló megoldásai az alábbi hivatkozásokra kattintva érhetők el:

Általános iskolai csoport

Középiskolai csoport

Harmadik forduló (2017. december 31.):

A harmadik forduló megoldásai az alábbi hivatkozásokra kattintva érhetők el:

Általános iskolai csoport

Középiskolai csoport