Darázsgarázs és bogártanya

A közismerten agresszív, családokban élő telepes méhek és darazsak mellett léteznek ártalmatlan, magányosan élő fajok is, melyek partoldalak, épületfalak lyukaiba falazzák utódaikat. Ezek az állatok a gombostűfej-mérettől a poszméh nagyságig fordulnak elő. Modern tégla és beton épületeink sajnos nem kínálnak számukra szaporodóhelyet, nem úgy, mint a hajdani vályogfalak és nádtetők. Szerencsére a természetvédők rájöttek, hogy darázsgarázs készítésével és kihelyezésével segíteni tudunk ezeken az állatokon is.

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).

Partfalban költő rovarok

A magányos méhek és néhány hasonlóan egyedül élő ragadozó darázsfaj parfalakba és a talaba mélyíti ujjnyi hosszúságú költőüregét, amibe virágport vagy megbénított hernyókat, pókokat hord, majd erre petézik. Ez követően a rovar a kikelő és fejlődő lárvák védelme érdekében lezárja, legygyakraban sárrdugóval tapasztja be a költőüreg bejáratát.

Az így élő méhek és darazsak fontos részét képezik az egészséges környezetnek, hiszen beporzóként nélkülözhetetlenek a növénytermesztésben, gyümölcstermesztésben, illetve a ragadozó darazsak biológiai védekezést jelentenek a kártevők ellen. Ezért jelenlétük alapvető gazdasági érdekünk is.

Ezek az állatok löszfalak, vályogházak, nádtetők hiányában egyre jobban kiszorulnak a modern városokból, olyannyira, hogy Nyugat-Európa számos területéről el is tűntek. Nem véletlen, hogy az ottani természetvédők dolgozták ki és kezdték el használni a darázsgarázsokat.

Méh költűüregek löszfalban (Fotó: Orbán Zoltán).
A településeken sajnos ma már egyre ritkábbak az olyan háborítatlan, nagyobb
kiterjedésű löszfalak, ahol a magányos méh- és darázsfajok szaporodni tudnak.
Ahol mégis találnak ilyen (a következő felvételek Budapesten, a XII. kerületi
Istenhegyi [Orbánhegyi] úton készültek 2013-ban), ...

Méh költűüregek löszfalban (Fotó: Orbán Zoltán).
... zugot, ...

Méh költűüregek löszfalban (Fotó: Orbán Zoltán).
... ott látványos telepeket, ...

Méh költűüregek löszfalban (Fotó: Orbán Zoltán).
... hozhatnak létre, amik mellett mi is gond nélkül élhetjük az
életünket (Fotók: Orbán Zoltán).

A darázsgarázs

Az eszköz elnevezése csalóka, mivel a természetes földfali költőhelyekhez hasonlóan főleg kőműves méhek (Osmia nem) képviselői foglalják el. Magyar nyelven viszont a darázsgarázs dallamosabb, egyszerűen jobban hangzik. Akit részletesebben érdekel a kőműves méhek élete, és a darázsgarázs, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt itt >>.

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
A darázsgarázst lehetőleg virágos növények ... 
Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... közelébe ...
Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
 ... telepítsük.

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
Ha természetvédelmi farakásba készítjük a darázsgarázsokat, ...

Természetvédelmi farakás (Fotó: Orbán Zoltán).
 ... a farakás mellé ültessünk virágzó bokrot vagy lágyszárúakat. A képen a farakás
környezetgazdagítását magnólia és zsálya adja.

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
A darázsgarázs tetszetős kerti "bútor" is lehet, amit ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... a gyümölcsfák közé ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... és sziklakertbe is telepíthetünk.

Darázsgarázsok (Fotó: Orbán Zoltán).
A darázsgarázsok lakói nem agresszívek, ezért ezek az eszközök ...

Darázsgarázsok (Fotó: Orbán Zoltán).
... nyugodtan kihelyezhetőek erkélyre, ...

Darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).
... épületfalra is. Ez a kép például az MME fővárosi, Költő utcai központi
irodájának bejáratánál készült, ahol jelenlétük annyira nem feltűnő,
hogy a vendégek többnyire észre sem veszik ezeket
(Fotók: Orbán Zoltán).

Darázsgarázs készítése

Tűzifa kugliba

10-20 cm átmérőjű tűzifa kuglikba akár több tucatnyi költőüregből álló darázsgarázs készíthető, ha 3-10 mm átmérőjű fúróval sűrűn átlyuggatjuk 3-10 cm mély lyukakkal. Általában a rönkök hossztengelyével párhuzamosan, tehát a keresztvágási felületbe fúrunk, de ha hozzájutunk, vagy készíteni tudunk hasított és a hasítási felületen csiszolt rönköket, akkor a törzs oldalába is fúrhatunk.

Darázsgarázs készítése tűzifába (Fotó: Orbán Zoltán).
A költőüregek kifúrásához ...

Darázsgarázs készítése tűzifába (Fotó: Orbán Zoltán).
... az ilyen alapkészlet minden fúrószárát használhatjuk
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Darázsgarázsunknak érdemes lábakat is készíteni, amivel elkerülhető a fa aljának nedvesedése, korhadása.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Első lépésben fúrjunk egy-egy 10 mm átmérőjű  lyukat
a tűzifa kugli mindkét végéhez úgy, hogy a farönk
hossztengelyére merőleges lyukak tengelye
ferdén kifelé mutasson.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Ezt követően ujjnyi vastag ágból végjunk négy egyforma hosszú darabot, ... 

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... ezek végeit faragjuk meg annyira, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... hogy enyhén szorulva belemenjenek a láb furataiba, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... és máris kész a mobil darázsgarázs (Fotók: Orbán zoltán).

 

A tűzifa kugliba készített darázsgarázsok könnyen mozgathatók, ezért ideálisak arra is, hogy az ablakpárkányon lévő virágláda mellé telepítsük ezeket. Így a nektárt gyűjtögető magányos méhek a méh legelő mellett a költőüregeket is megtalálhatják, nem is beszélve arról, hogy így mi is könnyebben megfigyelhetjük a darázsgarázsokban jövő-menő állatokat.

Farakásba

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a természetvédelmi farakásunkba szeretnénk darázsgarázsokat készíteni. Ebben az esetben akár több száz lyukat is fúrhatunk a fenti módon a tűzifa rönkökbe, jó nagy darázsgarázstelepet kialakítva.

Darászgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Itt a munka is könnyebb, mert a rönkök már eleve a helyükön vannak és a
fúráshoz jól rögzítettek (Fotó: Orbán Zoltán).

Nádszövetből

Szorosan összecsavart, 10–20 cm vastag nádszövetből finomabb fogazatú fűrésszel (a vasfűrész is jó) vágjunk le egy 30–40 cm hosszú darabot, majd a két végén szorosan drótozzuk össze, végül egy megfelelő vastagságú dróttal, ágacskával vagy szeggel tágítsuk ki a nádszövet mindkét oldalán a nádszálak üregeit. A nádszövetből készült darázsgarázs zsinórral függesztve, vagy nyárs vastagságú villás ág lábra tűzve a virágágyásba is állítva is kihelyezhető.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Szorosan csavarjuk fel a nádszövetet, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... a törött nádvégeket fűrészeljük le, majd vágjuk le a kívánt méretet, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... az így kapott darázsgarázs mindkét oldalát szorosan drótozzuk össze, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... a nádszálak üregeit mindkét végen tisztítsuk ki, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... végül a nádszövetből készült darázsgarázst zsinórral akasszuk ki, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... de faraghatunk nyárs ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... lábat is, ...

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
... amivel virágágyásba is állíthatjuk (Fotók: Orbán Zoltán).

Bambusznádból

Hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakat 30–40 cm-es darabokra vágva, majd ezeket kötegekbe kötve is darázsgarázsokat kapunk.

Darázsgarázs készítése (Fotó: Orbán Zoltán).
Bambusznádkötegből készült darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Akinek nincs kedve vagy lehetősége darázsgarázst készíteni, ezt beszerezheti az MME boltjában is.

A bogártanya

Ha valaki szeretne még több fában élő rovar fajt megfigyelni, alkalmazhat egy másik, első pillantásra szokatlannak tűnő bogártanyát, bogáretetőt – különböző fák kérges rönkjeit is. Ezekben meg tudnak telepedni a farontó bogarak, melyek a kéreg repedéseibe petéznek és a kikelő lárváik évekig fejlődnek a fába rágott járatokban. Ha szánunk rá időt, számos cincérfaj mellet megismerkedhetünk a lárvákon élősködő parazita rovarokkal, köztük a fürkészekkel és akár a ritka óriás tőrösdarázzsal. Az is érdekes élmény, amikor a kertben dolgozgatva akár több méterről is jól hallhatjuk, amint a lárvák a fát rágják.

Bogártanyaként szolgáló fenyő rönkök egy fővárosi Madárbarát kertben (Fotó: Orbán Zoltán).
A több éve pihenő, vastag, kérges fenyő rönkök ...
Farontó bogár lárvák járatai fában (Fotó: Orbán Zoltán).
 ... ideális ...
Farontó bogár lárvák járatai fában (Fotó: Orbán Zoltán).
... bogártanyák még a városokban is. A képen látott bogártanyák egy fővárosi
madárbarát kertben "működnek" (Fotók: Orbán Zoltán).

Környezeti nevelés

A darázsgarázsok és bogártanyák lakói nem zavartatják magukat az emberektől – és ők sem zavarnak minket –  ezért akár nagyítóval, akár az MME boltja által forgalmazott, az állatokat nem károsító rovarmegfigyelő eszközökkel a gyerekek és a felnőttek is közelről megismerkedhetnek az apró lények lenyűgöző világával. A rovarmegfigyelő eszközök mellett darázsgarázs is vásárolható az MME boltban.

Bogárnézők (Fotó: Orbán Zoltán).
"Bogárnézők az MME bolt kínálatából (Fotó: Orbán Zoltán).

Ideális makrofotó helyszínek!

A darázsgarázs és a bogártanya rovar lakói nem zavartatják magukat a költőüreg gondozása, befalazása, a régi sárdugó átrágása vagy a zsákmánykeresés közben, így néhány centiméter távolságból, akár nagyítóval is megfigyelhetjük, fotózhatjuk őket. Ha nyitott szemmel járunk, elképesztő dolgokat láthatunk a mikrovilágban is, például azt, amikor az ablak les elé bogártanya rönkre kihelyezett műanyag virágalátét madáritatót a cincérlárvák átrágtak, leeresztve belőle a vizet (részletek >>)!

Magányos méh faj (Fotó: Orbán Zoltán).
Darázsgarázs magányos méh lakóinak ...
Fotózás a Madárbarát kertben (Fotó: Orbán Zoltán).
... fotózása messzebbről ...
Makrofotózás darázsgarázsnál (Fotó: Orbán Zoltán).
 ... és közelebbről (Fotók: Orbán Zoltán).

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Orbán Zoltán