Egy teljes nap a pusztán

Hazánk harmadik legnagyobb pusztája a Borsodi-Mezőség, változatos élőhelyekkel.  Az itt található tájvédelmi körzet 1989-ben alakult, ma már 1800 km² védett területet foglal magába. Az óriási kiterjedésű puszták és vizes élőhelyek növény- és állatvilágának ritkaságai egyelőre kevéssé ismert a madármegfigyelők előtt. Több mint 240 madárfajt mutattak ki ezen a területen eddig; szalakóták, vöcskök, gémek, ragadozók, vízi madarak és énekesek kavalkádja vár minket e területen. A mai puszta képe a folyamszabályozás és az itt honos legeltető állattartás, a pásztorkodó ember együttes hatásaként alakult ki. A Tisza-tó és a Bükk hegység közelsége alkalmassá teszi kombinált túrák szervezését is, lehetőséget adva, hogy minél jobban megismerhessük az ország egyik kiemelkedő madármegfigyelő helyét.

Napunk Szentistvánon kezdődik. Szentistvánt Tiszabábolnával összekötő földúton haladva betekintést nyerhetünk a legeltető állattartás, és az ezt kísérő pusztai állatok életébe. A Mezőség szívén áthaladva gyakorta szemünk elé kerül a traverzeken ücsörgő kerecsensólyom, a légtérben magasan keringő, vagy éppen a talajon táplálkozó parlagi sas, valamint a gyepek és szántók felett imbolyogva repülő kékes rétihéja.
Október második felétől a learatott kukorica tarlók hangosak a szemezgető daru és vadlúdcsapatoktól, melyeket átvizsgálva ritkább fajokra is bukkanhatunk, mint a vörösnyakú lúd.

Tiszabábolna község szélén található a Nagyszék-láp elnevezésű vizes élőhely, mely a vonuló vízimadarak kedvelt pihenő- és táplálkozó helye. A madármegfigyelő toronyból bepillantást nyerhetünk az itt pihenő sokszínű madárvilág mindennapjaiba.  Több ezres madártömeg lármájától hangos a puszta, mikor a térség ura a rétisas is megérkezik kedvelt táplálkozó helyére.
Viszonylag gyakran megfigyelhetők a terület felett szitáló gatyás ölyv is a sok-sok egerészölyv között. Időnként pusztai ölyv is áttelel a pusztában, és megérkeznek az északi énekesek is, mint a sárgacsőrű kenderike, hósármány, fenyőpinty.

A pusztát nem ismerő ember számára az itt legelésző szürke marha gulya, és a köztük elvegyülő bivalyok látványa is emlékezetes élményt nyújt.
Az ide látogató igényei szerint meleg ebédet fogyaszthat el a Tiszabábolnai halászcsárdában, ahol az ételek kiváló minőségű tiszai halból készülnek.
Tiszadorogmán megismerkedhetünk a helyi népi mesterségekkel; mint a kosárfonás, hálókészítés, gyékényszövés, valamint a hagyományos halászat fortélyaival.

Mezőségi túránk zárásaként a Tisza gátról remek rálátás nyílik a Tiszavalki öblözetre, ahol ritkább bukókat, bukórécéket, és hattyúkat figyelhetünk meg.

A fárasztó kirándulás után mindenki számára jól esik a mezőségi birkapörkölt, a mellé kínált tüzes bükkaljai borokkal.
 


Túraidőpontok 2009-ben:

2009 november 15.   

2009 december 11. 

 

Találkozási pont és idő:

Szentistván COOP ABC parkolója (GPS = N 47.77369 E 20.66019), 7:00, 8:00, 9:00 h

Részvételi díj:

•    Két napos túra 36 000 Ft; 1-3 fő részére. Minden további személy 4000 Ft.
•    MME LandRover használat esetén további 90 Ft/km; max. 4 fő részére.

Létszám:

MME LandRoverrel: min. 1 fő, max. 4 fő. 2 MME LandRoverrel: min. 5 fő, max. 8 fő. A vendégek autójával min. 1 fő, max. 12 fő.

Az ár tartalmazza a vezetett túra árát; MME LandRover használat esetén a megtett úttal arányos árat. Az ár nem tartalmazza a szállás, étkezés, személyes szükségletek, biztosítás költségeit. Továbbá a Tisza-tón felmerülő költségeket.

Általános információk:

Ajánlott a réteges, minden időjárási viszonynak megfelelő öltözködés, bakancs vagy túracipő, kézi távcső, esetleg állványos teleszkóp. A túra során gyalog megtett táv nem kimerítő.

A kirándulás szervezhető az MME Land Rover terepjárójával (ajánlott) és a vendégek autójával is.

Ha szükséges, meg tudjuk szervezni az igény szerinti szállást és ellátást a csoport számára.