2004.09.30
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Fogságban nevelt parlagi sast engedtek szabadon az MME szakemberei

A veszélyeztetett ragadozó madár fiókakora óta nem találkozott fajtársaival. A fiatal parlagi sast a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei engedték el a Bükki Nemzeti Park Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetében.



A madarat az Emisszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai találták 2004. február 12-én a Nyírségben. A vadon élő parlagi sasok rendszerint nagy távolságból elkerülik az embereket, ez a példány azonban rendkívül bizalmasan viselkedett, és engedte magát megfogni. A madár már a következő napon az MME szakembereihez került, akik megállapították, hogy a fokozottan védett madarat 2003-ban nagy valószínűséggel egy ismeretlen elkövető fészekből fiókaként szedte ki, és később illegálisan tartotta.

A madár viselkedéséből egyértelműen kiderült, hogy ember nevelte fel, és valószínűleg mindössze néhány nappal megkerülése előtt szökhetett meg, vagy pedig szándékosan engedte el tartója, félve a felelősségre vonástól. Ezt követően az MME szakemberei hét hónapig figyelték a sast és az állami természetvédelem munkatársaival egyetértésben úgy döntöttek, hogy elengedik a másfél éves madarat. Ember által felnevelt madarakat már néhány alkalommal engedtek szabadon hazánkban, azonban arról ez idáig nincs adatuk, hogy hosszabb távon milyen sikerrel illeszkedtek be vadon élő társaik közé, ezért az elengedést követően jeladó segítségével követik nyomon a kétméteres szárnyfesztávolságú madarat.

Az elmúlt évek során bizonyítottan több esetben is szedtek ki fiókákat parlagi sas fészekből, annak ellenére, hogy a faj fokozottan védett és eszmei értéke 1 millió forint, így elpusztítása és fészekből való kiszedése is bűncselekménynek minősül és akár börtönbüntetéssel is sújtható.

További információ:
Parlagi sas fajvédelmi terv | www.imperialeagle.hu