2009.10.08

Hagyományőrzők – hagyományteremtők



Sikerrel zárult Hortobágyon a VI. Hagyomány és Természet Konferencia. A hagyományőrzés mellett „új hagyományt is teremtettek” a szervezők azáltal, hogy a konferencia terem falai közül kivitték a rendezvényt a szabadba.

Október első hétvégéjén került megrendezésre a Hagyomány és Természet Konferencia a Hortobágyon. Az immár hatodszor életre hívott rendezvénynek ez alkalommal a Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központja és a Hortobágy Club Hotel adott otthont.

A mintegy 150 résztvevő 27 előadást hallgathatott meg az 5 ország képviseletében felszólaló, rangos hazai és határon túli előadóktól. A rendezvény középpontjában természeti értékeink és az általuk ihletett népművészeti, népzenei alkotások bemutatása állt. Az összefoglaló jellegű előadások ennek a kulturális örökségnek a megőrzésére, ember és táj, ember és természet harmóniájának fenntartására buzdítottak.

Külön előadássorozat hívta fel a figyelmet a hortobágyi helyszín kapcsán a pannon régió természetközeli gyepterületeihez kötődő természeti értékek és hagyományos gazdálkodási formák védelmének jelentőségére. Több, az Európai Bizottság LIFE Nature alapja által támogatott program került itt bemutatásra.

A pénteki nap fénypontja az esti daruhúzás megtekintése volt, míg szombaton a Pusztai Állatpark várta színes programkínálattal a vendégeket. Az idelátogatók a formabontó természetvédelmi előadások, néprajzi bemutatók mellett a magyar szürke marhát és más hagyományos háziállatfajtákat is megtekinthettek; nagy érdeklődést keltett a bikavásár is.

Külön köszönet illeti a szervezésben nyújtott segítségükért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Hagyományok Háza és a Hortobágyi Nonprofit Kft. munkatársait.