2015.04.24
Hajdú-Bihari Csoport

Az év madarát is megfogtuk a derecskei almáskertben

2015. április 11-12.-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület debreceni Területi Irodája immár sokadik alkalommal képviselte az MME hitvallását a Derecskei Gyümölcsösben.

 

Az említett hétvégén „Tavaszváró” rendezvényt szervezett az almáskert, mely az almavirágzáshoz kapcsolódik. 
Mi ismeretterjesztő standdal és madárgyűrűzési bemutatókkal vettünk részt a változatos programban. A több száz résztvevő közül rengetegen megcsodálhatták testközelből a madárbarát gyümölcsösben fogott madarakat, emellett részt vehettek a hálóellenőrzésekben is.

Az érdeklődők – melyek közül sokan csatlakozni is kívántak Egyesületünkhöz – megismerhették az MME legfontosabb tevékenységeit, a vonuláskutatás mibenlétét és nem utolsósorban az év madarát, a búbos bankát.

Szerencsére egy megfelelő helyen kihelyezett hálónk sikeresen megfogott egy szép hímet, így a sokak által még csak hallomásból ismert madarat immár közeli ismerősüknek tekinthették a szerencsés kilátogatók.

A két nap alatt az alábbi madarak – 53 példány - kerültek hálóinkba és ismerhették meg a résztvevők őket: zöldike, tengelic, vörösbegy, mezei veréb, erdei pinty, barátposzáta, házi rozsdafarkú, sárgafejű királyka, csilpcsalpfüzike, csicsörke, széncinege, meggyvágó, seregély és persze a rendezvény sztárja, a búbos banka.

 

Köszönjük a Bold Agro Kft. meghívását és támogatását, egyúttal további sikeres és madárbarát almatermesztést kívánva!

Külön köszönet illeti Szabó Antal gyűrűzőt és Erdélyi Henrietta, Király Anna, Tóth Antalné és Tóth Ágnes önkéntesek munkáját.

Találkozunk ősszel, az almaszüret idején!

Madárbarát üdvözlettel:

Koczka András
Területi Iroda vezető
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület/BirdLife Hungary
Tel.: 0620/430-3166