2015.11.23
Hajdú-Bihari Csoport

Hétvége a daru jegyében Hajdú-Biharban

Az októberi hosszú hétvégén a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Darufesztivál elnevezésű rendezvénysorozatán az MME Társadalmi Kapcsolatok Osztálya és a debreceni Területi Iroda is képviselte szervezetünket.

A 2 nap alatt színes információs standdal és kitelepült MME bolttal találkozhattak a kilátogatók, ezen kívül két ízben szakvezetéses madarásztúrán is volt alkalmuk részt venni.


MME stand a Darufesztiválon (Fotó: Koczka András)


Madármegfigyelő túrán (Fotó: Koczka András)


Libák, darvak megfigyelése (Fotó: Koczka András)

Szombati napon Angyalháza puszta felé vettük az irányt, ahol darvakat, rétisasokat, egerészölyveket, vörös vércséket, sok száz libát, bíbicet figyelhettünk meg. A kellemes őszi napsütésben mintegy 50-en csatlakoztak ehhez a programhoz.

Vasárnap 28-an Balmazújváros térségében madarásztunk. Itt a nagy lilikek és nyári ludak között megfigyelhettünk néhány vörösnyakú ludat, de örvös lúd is tartózkodott a többezres csapatban. Ezt követően buszunk már az alkonyati darubehúzás helyszínére tartott, persze útközben megálltunk hogy még jó fényben megfigyelhessük a kukoricatarlókon táplálkozó darucsaládokat. Naplementekor már mindenki a hangosan krúgatva éjszakázni érkező darucsapatokat figyelte.


Tarlózó darvak megfigyelése (Fotó: Koczka András)


Darucsalád (Fotó: Kiss Edith Márta)


Esti darubehúzás (Fotó: Kiss Edith Márta)

 

Koczka András