2016.09.20
Hajdú-Bihari Csoport

Madárgyűrűző gyerektábort rendeztünk Hortobágy-Halastón a HNPI és az MME Debreceni Területi Iroda szervezésében

Idén 3. alkalommal sikerült megvalósítanunk az egy hetes tábort, több mint 30 gyerekkel augusztus 22-26-ig.

A tábor ideje alatt Hortobágy-halastó területén megfigyelhettük a Hortobágy területén élő és költő madárfajokat, illetve a gyűrűzés szakmai fogásait, valamint a tábort övező csendes és nyugodt védett terület világát. Ez a tábor egy különleges tanulási folyamat, amely során a gyermekek aktívan részt vehettek a madarak egyedi jelölésében, a „megtapasztalással” pedig ismereteket és élményeket szerezhettek.


Gyűrűző: Szilágyi Attila (Fotó: Veszelinov Ottó)

1 hét alatt 110 madárfajt sikerült szemügyre vennünk, közülük több érdekes fajjal is találkozhattunk, mint a nagy fülemüle, halászsas, kőforgató, vékonycsőrű víztaposó, pásztorgém, jégmadár.


Repülő drágakő (Fotó: Veszelinov Ottó)

A táborozók a programok során felfedezték a helyszín adottságait, megismerkedtek földrajzával, növényeivel, állataival, kiemelten a terület madárvilágával. Az együtt töltött esték, étkezések, a közös vizsgálódások, terepi megfigyelések, madarász programok, a biciklitúra, kisvasutazás, az esti szalonnasütés közelebb hozta a gyerekeket egymáshoz és pozitív közös élményeket gyűjthettek.


Biciklitúra (Fotó: Veszelinov Ottó)


Fecskegyülekezés hajnali megfigyelése (Fotó: Veszelinov Ottó)

 

A tábor végén a gyerekek játékos vetélkedőn mutathatták meg a hét alatt megszerzett tudásukat, a legjobbakat ajándékokkal jutalmaztuk.


A vetélkedő nyertesei: Sallai András, Fülöp Kata, Sarkadi Máté, Lghazoini Ádám, Ványi Csongor (Fotó: Veszelinov Ottó)

Veszelinov Ottó, Iski Annamária