Hamarosan hazaindulnak jeladós szalakótáink

Három jeladós madarunk jelenleg még Afrika déli országaiban telel, az ottani száraz évszak közeledte azonban már jelzi, hogy lassan ideje útnak indulniuk. 

Ugyan még pár hétig zölden virít a sivatag, április elejével megkezdődik a 6 hónapig tartó száraz évszak (Forrás:  journeyinstyle.co.za).

Szalakótáink pár héten belül megkezdik tavaszi vonulásukat költőterületeik felé. Érdemes lesz nyomon követni útjukat, ehhez segítségképp bemutatjuk őket. A „Fehérlófia „ névre keresztelt szalakóta tavaly június elején kapta meg jeladóját, a Borsodi mezőségben költött. „Artúr” nevű madarunk tőle nem messze, Tiszacsege környékén lett megjelölve június közepén. Míg „Eleven” Pest megyéből, Kisapaj környékéről indult nyár végén Afrika felé. 


A képeken „Eleven” költőhelye, jeladójának felszerelése, majd a szerelés utáni szabadon engedése látható. (Fotók: Lendvai Csaba).

A következő térkép a három madár jeladók által eddig közvetített útját mutatja be.  


Narancs (balra) „Feférlófia”, sárga (középen) Artúr, és piros (jobbra) Eleven  (Forrás: http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_294=294&check_292=292&ch...).

Érdekes, hogy mindhárom madarunk egy-egy nemzeti parkban töltötte a telet. Ezek a területek valószínűleg az afrikai nagyvadak mellett a szalakóták számára is jobb pihenő- és táplálkozóhelyekkel szolgálnak, mint a környező vidék. 


 

Göcző Gabriella


Kapcsolódó hírek

2019. november 22-én  "A pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzése az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018)" című projekt keretében megtörtént az önkéntesek Natura 2000-es képzése.

A harkályséta résztvevői

Szombaton, a 19. Tatai Vadlúd Sokadalom keretében sikeresen lezajlott az újonnan alakult Harkályvédelmi Munkacsoport első nyilvános eseménye.   

Madárbarát ajándékok

Van az embereknek egy olyan, irigylésre méltó kis csoportja, akik rendkívül összeszedetten intézik a karácsonyi ajándékbeszerzést. Ők azok, akik akár már nyáron is megvesznek egy olyan tárgyat, amiről tudják, hogy jó karácsonyi ajándék lesz egy ismerősük, családtagjuk számára. Ők azok, akik kimaradnak a decemberben oly jól ismert karácsonyi stresszből és békésen rajzolják a...