Herptábor felhívás
2017. 03. 04.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2017-ben is szervez herpetológiai tábort („Herptábort”) iskolások részére, ezúttal Balatonberénybe - június 19-24 között.

"Báró2 az egyik társával ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság bánsági részén (fotó: Hám István)
2017. 03. 02.

A tavasz első napján "Báró" kis csapatával együtt elhagyta Bor városának környékén található folyóvölgyet és továbbhaladt északi irányba. Délelőtt még remek hátszéllel hajtva átkelt a Szerb-érchegységen, mely tulajdonképpen a Déli-Kárpátok folytatása és elérte a Duna-völgyét.

2017. 03. 02.

Kedves Érdeklődők! 

Az MME helyi csoportjai márciusban az alábbi programokkal várja a madarak és a természet csodái iránt érdeklődőket.

Érdemes néha visszatérni az oldalra, mert a programok esetenként változhatnak, vagy újakat töltünk fel!

Programjainkon a részvétel ingyenes!

2017. 03. 01.

Míg „Báró” az őrhalmi hím gólya már Európában, az utolsó 100 km-eit fogyasztva halad töretlenül a fészke felé, addig gólyáink zöme még csak most kezdte meg hazaútját a távoli Afrikából. Közülük „Hajdú”, február utolsó napján indult haza.

A Tavaszi madárles (SpringAlive) program magyar nyelvű honlapfelülete (springalive.net)
2017. 03. 01.

A Tavaszi madárles (angolul SpringAlive) programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

2017 év madara a tengelic (Fotó: Lukács Katalin Odett)
2017. 02. 28.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) alkotói pályázatot hirdet „Költésre készülődő madaraink” címmel.

'Herpterkep' app logója
2017. 02. 28.

Elkészült az androidos okostelefonokra letölthető "Kétéltű- és Hüllőtérképezés" alkalmazás, melynek segítségével a reményeink szerint mind többen osztanak meg velünk kétéltű- és hüllőfajokkal kapcsolatos észleléseket.

„Báró” 2016-ban ilyenkor már a fészkében volt (fotó: Papp Ferenc)
2017. 02. 28.

„Báró” az őrhalmi hím gólya már a héten hazaérhet, légvonalban alig 800km-re van fészkétől. 2017. február 26-án neki lendült végre utolsó európai etapjának. Igaz, kissé meglepő irányba, Görögország felé.

Kerecsensólyom fiókák természetes fészekben (Fotó: Bagyura János).
2017. 02. 27.

A kerecsensólyom (Falco cherrug) védelmét célzó tevékenységeink – különböző programok keretében – 2016-ban is tovább folytatódtak. 

A kutatás egyik fejlesztési eredménye és egyben központi eszköze a 0,6 g tömegű geolokátor, ami már fecske méretű madarakra is felszerelhető (Fotó: Nagy Károly).
2017. 02. 27.

Dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzora vezetésével a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Svájci Madártani Intézet munkatársainak közös kutatócsoportja a világon elsőként alkalmazott sikeresen kistömegű, mindössze 0,6 g-os geolokátort két hazai fecskefaj esetében a vonulási és telelési terület megismerésére.

Oldalak