2004. 10. 14.
2002-ben Magyarországon 205 madárfaj összesen 183 043 egyedét jelölték. Ebből 134 643 madarat a szervezett táborokban és projektekben fogtak. Az összes meggyűrűzött madár mintegy felét (47%) az 5 leggyakrabban jelölt madárfaj tette ki. Ezek csökkenő sorrendben a következők: füsti fecske, partifecske, foltos nádiposzáta, cserregő nádiposzáta és barátposzáta.
2004. 10. 05.
Október 2-3-án 30 európai országban több ezer érdeklődő vett részt a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok eseményein. Hazánk a helyszínek számát tekintve az első, a résztvevők és a látott madarak számát nézve a második helyen végzett.
2004. 10. 05.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
2004. 10. 04.
Az embereket ősidők óta foglalkoztatja a madárvonulás kérdése, már jóval régebb óta, minthogy elképzelésük lett volna arról, tulajdonképpen miért is tűnnek el évről évre egyes madárfajok az évnek meghatározott szakában, és jelennek meg helyettük mások, hogy aztán néhány hónappal később újra visszaálljon a korábbi helyzet.
2004. 09. 30.
A veszélyeztetett ragadozó madár fiókakora óta nem találkozott fajtársaival. A fiatal parlagi sast a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei engedték el a Bükki Nemzeti Park Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetében.
2004. 09. 30.
Ezen a hétvégén kerülnek megrendezésre a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által kezdeményezett eseményt hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálja. Az egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt az eseményen.

Bárkinek lehetősége van azonban, hogy baráti, családi körben szervezzen egy madarász kirándulást a hétvégén. Az MME munkatársai iskolai csoportok, szakkörök részére is ajánlják ezt.

2004. 09. 29.
A napokban csatlakozott a százötvenedik óvoda a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát kert elnevezésű programjához. Az MME több száz ingyenes madárodúval, etetővel, madárvédelmi és természetvédelmi kiadvánnyal látta el a jelentkezőket.
2004. 09. 28.
2004. augusztus 9-én, az osztrák vámosok egy Magyarországról kilépő német állampolgártól 6 példány kék vércsét, 3 példány kis őrgébicset és 1 példány vándorsólymot koboztak el. A szakszerűtlen szállítás következtében az egyik kék vércse elpusztult. A vándorsólymon zárt gyűrű volt, - valószínűleg tenyésztett madár-, de a kék vércsék és a kis őrgébicsek származását nem tudta bizonyítani, ezért a vámosok az összes madarat lefoglalták.
2004. 09. 27.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársakat keres kommunikációs, könyvelői és gondnoki feladatok ellátására.
2004. 09. 27.
Egy Tömördön 2002 őszén jelölt (gy.: Dr. Gyurácz József) erdei pityer frissen elhullott tetemét találták meg Finnországban, a Botteni-öböl partvidékén idén tavasszal.

Oldalak