2017. 03. 01.

Míg „Báró” az őrhalmi hím gólya már Európában, az utolsó 100 km-eit fogyasztva halad töretlenül a fészke felé, addig gólyáink zöme még csak most kezdte meg hazaútját a távoli Afrikából. Közülük „Hajdú”, február utolsó napján indult haza.

A Tavaszi madárles (SpringAlive) program magyar nyelvű honlapfelülete (springalive.net)
2017. 03. 01.

A Tavaszi madárles (angolul SpringAlive) programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

2017 év madara a tengelic (Fotó: Lukács Katalin Odett)
2017. 02. 28.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) alkotói pályázatot hirdet „Költésre készülődő madaraink” címmel.

'Herpterkep' app logója
2017. 02. 28.

Elkészült az androidos okostelefonokra letölthető "Kétéltű- és Hüllőtérképezés" alkalmazás, melynek segítségével a reményeink szerint mind többen osztanak meg velünk kétéltű- és hüllőfajokkal kapcsolatos észleléseket.

„Báró” 2016-ban ilyenkor már a fészkében volt (fotó: Papp Ferenc)
2017. 02. 28.

„Báró” az őrhalmi hím gólya már a héten hazaérhet, légvonalban alig 800km-re van fészkétől. 2017. február 26-án neki lendült végre utolsó európai etapjának. Igaz, kissé meglepő irányba, Görögország felé.

Kerecsensólyom fiókák természetes fészekben (Fotó: Bagyura János).
2017. 02. 27.

A kerecsensólyom (Falco cherrug) védelmét célzó tevékenységeink – különböző programok keretében – 2016-ban is tovább folytatódtak. 

A kutatás egyik fejlesztési eredménye és egyben központi eszköze a 0,6 g tömegű geolokátor, ami már fecske méretű madarakra is felszerelhető (Fotó: Nagy Károly).
2017. 02. 27.

Dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzora vezetésével a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Svájci Madártani Intézet munkatársainak közös kutatócsoportja a világon elsőként alkalmazott sikeresen kistömegű, mindössze 0,6 g-os geolokátort két hazai fecskefaj esetében a vonulási és telelési terület megismerésére.

2017. 02. 22.

2016-ban meghirdetett felhívásunkra 17 helyi csoportunk pályázott és 13 megyében végeztek bagolyvédelmi tevékenységet. A megvalósítás során 196 db odú került ki több bagolyfajnak, sok száz odú került ellenőrzésre, amely sok hasznos adatot szolgáltatott. Többek között Madáratlasz Programunk (MAP) adatbázisa is rengeteg megfigyeléssel gazdagodott.

Tengelicek kedvelt etetője negyedik emeleti erkélyen, PC-kamerával is felszerelve (Fotó: Orbán Zoltán).
2017. 02. 17.

A tengelic nem csak 2017 év madara, de tetszetős megjelenésének és hangjának köszönhetően az etetők egyik legkedveltebb, leginkább várt látogatója is. Cikkünkben azt mutatjuk be, miként lehet a tengeliccsapatokat az etetőre vonzani és ott akár centiméterekről megfigyelni.

„Báró”, a jeladós fehér gólya helyezte 2017. január 16-án (Forrás: jeladosmadarak.mme.hu).
2017. 02. 17.

A „Báró” nevű jeladós fehér gólyánk elindult Magyarországra Izraelből és ezekben a percekben már Törökországban repül. Ez a példány az egyik, ha nem a legkorábban haza érkező gólyánk évről évre.

Oldalak