2013.09.17
Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoport

II. Őszi kikerics túra - Beszámoló

2013 szeptember 14-én csodálatos időben, nagy érdeklődés mellett, 19 fő részvételével ért véget a II. Őszi kikerics túra a kiskőrösi Szücsi erdőben. A program a TE SZEDD! Önkéntesen a tiszta Magyarországért rendezvény része volt.

A köztudatba Szücsi-erdő néven vonult be az 1974-ben védetté nyilvánított, majd 1990-ben Kiskőrösi Turjános Természetvédelmi Terület néven egyesített Kiskőrösi Szücsi-erdő és Tabdi Kőrises égerláp. A védett terület Kiskőrös központjától mintegy 2-3 kilométerre északra, 550 hektáron terül el, és közel 300 növényfaj élőhelye. A szeptemberi túránk alkalmával a 300 növényfajból az őszi kikerics került a figyelem középpontjába.

A csapat (Fotó: Kósa Gyula)
A csapat


Az őszi kikerics a liliomfélék családjába tartozó, nyirkosabb réteken és legelőkön sokszor nagy tömegben termő, augusztus-szeptemberben virító évelő növény. A viráglepel alsó, színtelen része csőszerű, 20-30 cm hosszú, csúcsán 6 ibolyás-rózsaszínű lepellevélre tagolódik.

Őszi kikerics (Fotó: Kósa Gyula)
Őszi kikerics (Fotó: Kósa Gyula)
Őszi kikerics

 

Egy nagy tőszámú kornistárnics mezőt is meglátogattunk (Fotó: Kósa Gyula)
Egy nagy tőszámú kornistárnics mezőt is
meglátogattunk
(Fotók: Kósa Gyula)


Aki lemaradt a szervezett programról szeptember 22-én egy kis fotósles renoválás után fakultatívan meglátogathatja a területet.


Legközelebbi programok a Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoportban:

szept. 21. Kiskunmajsa szüreti napok

szept. 22. Kiskőrös, Szücsi TT- fotós les renoválása (16 óra), fakultatív program: pót őszi kikerics túra

szept. 28. Tabdi-szüreti napok

okt.5. Kiskőrös-szabadidő park- Állatok világnapja - Egész napos program, mme sátor, előadások, gyerek programok, stb

okt.6. Kiskőrös, Szücsi TT- Sallai láprét -9 – 11 óráig Európai madármegfigyelő nap.

További információ: Kósa Gyula 70/8660-646

 

MME adhat vonal: 13600/40
Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

 

 

Kósa Gyula
Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoport