A nagy távolság ellenére sokan jöttek el, ráadásul a legtöbben Budapest környékéről. A szállást az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Csiperke Erdei Iskolája biztosította a számunkra. Valaki több, valaki kevesebb napra jött, de változó csapattal végig nagyjából húszan voltunk jelen, az e-missziósokkal együtt még többen is.

Az időjárás az évszaknak megfelelő volt, nem volt túlzottan meleg, de annyira hideg sem, hogy a kétéltűek ne bújtak volna elő. Sajnos a nap alig sütött, ezért hüllőkben, az év faja és a keresztes vipera megpillantásában kevésbé reménykedhettünk. A társaság az első napon két kisebb csapatban indult el túrázni Márokpapi környékén. A gyepekkel és erdőfoltokkal tarkított, lápos területen sok erdei békát láttunk, de az én négyfős csapatomnak abban a szerencsében is része volt, hogy egy mező szélén, némileg váratlan helyen elevenszülő gyík került a szemünk elé. Nem akartuk nagyon zavarni, így néhány fotó elkészítése és a koordináták felvétele után hagytuk útjára ballagni. Akkor még azt hittük, hogy sok fajtársát láthatjuk a hétvége során, végül ez nem így lett.

Este szabad tűzön gulyást főztünk, és Mizsei Edvárd tartott vetítést húsz albán expedíciója válogatott képeiből. Másnap reggel hol szemerkélt, hol esett az eső, ezért újabb vetítéssel kezdtük a napot: jómagam az év fajának természetrajzáról, védelméről beszéltem. Késő délelőtt kevésbé esett, így újabb kört tettünk a Márokpapi körüli erdőkben, réteken. Megint sok erdei békával találkoztunk, bár lábhossz alapján némelyiknél felmerült – bár nem tűnt valószínűnek –, hogy mocsáriak lehetnek. Több pettyes gőtét is láttunk az avarban mászkálni az enyhe, nyirkos időben. A legnagyobb kétéltűtömeget azonban egy száraz kútból sikerült kimentenünk: zöldbékák, vöröshasú unkák és egy barna varangy is volt a pórul jártak között. Miután vizslája, Ottó aggódó tekintetétől követve Edvárd végül a békákkal együtt kimászott a kútból, kissé távolabb engedtük útjukra a kétéltűeket, és a kútba vastag ágakat dugtunk létra gyanánt. Márokpapi környékén zöld varangyot és dunai tarajosgőtéket találtunk még, de sajnos csupán elgázolt formában. Délután újabb, bár kevés látnivalót hozó sétát tettünk a közeli, alakja miatt Amőba-erdőnek hívott erdőfoltba. Este túrós csuszát főztünk, majd Edvárd Marokkói túrájáról vetített. A társaság egy része 500 darabos puzzle-nek fogott neki, és a hatékony együttműködés pár órán belül hiánytalanul össze is rakta a virágoskertben megbújó favázas házikó képét.

A harmadik napon Vámosatya irányából behatoltunk a bockereki erdőbe. Kétéltűek közül a korábbi fajok kerültek elő, mígnem egy kiszáradt, sással teli mederben kifejlett nőstény mocsári teknősre leltünk. Örömmel fotózgattuk a túra összes résztvevője által megszemlélt első hüllőt, és csak remélhetjük, hogy a szárazság ellenére talál magának megfelelő telelőhelyet. Jó nagy kört tettünk az erdőben, aminek már az elején is feltűnt, hogy az amúgy jó viperaélőhely aljnövényzetét túlzó mértékben kipucolják a vadak. Pár dámvad az út első szakaszán is feltünedezett, de igazán az erdőt átvágó gázvezeték-nyiladékon kezdtük őket nagyobb rudlikban látni. Meglehetősen bizalmasan, akár 100 m-re is bevárták az embert. Visszafelé út híján, az erdőn vágtunk át. A dámbikák barcogása minden irányból morajlott. Hamarosan több száz egyedet számláló párzási gyülekezet közepébe csöppentünk, és a magukba feledkezett szarvasok sokszor csak 50 méternyi távolságból, kelletlenül álltak odébb. A barna egyedek között egy-két albínó bikát is megpillanthattunk. Az állatok egyedsűrűsége, háttérzajjá összefolyó hangja, az óvatosságukat felülíró párzási vágy engem a mocsári vagy gyepi békák nászidőszakára emlékeztetett. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a ragadozók híján, korlátlanul túlszaporodó, etetett vadállomány – hiába jelentenek számunkra nagy élményt – nem tekinthető természetesnek, és láthatólag az erdőre is túlzott terhet ró.

Este lencsét főztünk füstölt csülökkel a bográcsban, de jutott az asztalra sült tök is. Társasjátékozással, beszélgetéssel mulattuk az időt. Másnapra az időjárás-előrejelzés kellemetlen, szeles és esős, hűvös időt jósolt, ezért nem terveztünk be újabb túrát, hanem mindenki elindult hazafelé – Kovács Gergőnek ez körülbelül 550 kilométeres utat jelentett Debrecen és Budapest érintésével Bajáig. Hiába, ha valakit fűt a herpetológiai lelkesedés… Összességében kellemes kirándulást zártunk az elevenszülő gyík jegyében telő terepszezon végén.

Írta: Vági Balázs