Szakosztályi Ülést tartott a KHVSZ

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2020. március 1-én, vasárnap tartotta éves beszámoló Közgyűlését a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontjában, amelyen összegezte a 2019-es tevékenységét.

A szakosztály tavalyi munkáját és költségvetési helyzetét Babocsay Gergely, Halpern Bálint és Vörös Judit ismertették. A résztvevők betekintést nyerhettek a faj- és élőhelyvédelmi programokba, az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés programba, továbbá beszámolót hallhattak a Herptáborról, valamint az év fajával kapcsolatos tevékenységekről. A részletes jelentést ide kattintva tekinthetik meg. Az idei év tervei is szóba kerültek, az integrált LIFE program keretében megvalósuló pannongyík-védelmi program előkészítéséről Harmos Krisztián tartott előadást. A Vezetőség beszámolóit követően a Közgyűlés szavazással döntött annak elfogadásáról.

A gyűlést a batyus ebéd után egy túrával zártuk, ahol a kedvező időjárásnak köszönhetően megfigyelhettük a pannongyíkot, valamint egy levetett haragossikló bőrt is találtunk.

Köszönettel tartozunk a gyönyörű helyszínért a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak és a Látogatóközpont munkatársainak.

Az eseményen készült képekből készült válogatásunk ide kattintva tekinthető meg.