2020.02.03

„Madárbarát kert” címmel az MME kétnapos képzést hirdet Budapesten

ELMARAD!

A „Kezdő madarász” képzés után itt a várva várt „Madárbarát kert” képzés. Az érdeklődők a két nap alatt megtanulhatják milyen eszközökkel, módszerekkel segíthetik a madarakat. Ne tartson vissza senkit, ha nincs kertje, hiszen egy ablakpárkány, egy erkély is lehet madárbarát. A képzés második napján a fúrás-faragás kerül előtérbe, odúkat és etetőket készítünk, amit a jelentkezők haza is vihetnek. Persze madarak nélkül nem lenne teljes a nap, így egy kis madármegfigyelés is belekerült a programba.

Kik vehetnek részt a képzésen?
12 éves kortól bárki, MME tagságtól függetlenül. A részvételnek nem feltétele az előzetes madártani ismeret.

Ki tartja a képzést?
A kétnapos képzés első napjának házigazdája Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője és „Madárbarát” programjának vezetője, a második napon az MME Budapesti Helyi Csoport odú- és etetőkoordinátorai segítenek.

A képzés időpontja:
2020. március 28-29. 10.00 -16.00 (szombat-vasárnap)

A képzés helye és a résztevők száma:
A képzés helye MagNet Közösségi Ház Budapest, Andrássy út 98, 1062A (Rekettye terem)
A résztvevők száma korlátozott 35 fő.

A képzés programja:

I. nap
9:30 - 10:00  Résztvevők bemutatkozása a képzési tematika ismertetése
10:00 - 11:00  Kezdeti lépések, tervezés: A madárvédelem szükségessége; Növények a madárbarát kertben; Ha csak ablaknyi helyünk van
11:00 - 13:00  Etetés, itatás: Mikor és mivel etessünk?; Etetőtípusok; Itató, madárfürdők
13:00 -13:30 Szünet
13:30 - 15:30  Mesterséges fészkelő- és búvóhelyek: Kihelyezés és karbantartás általános szabályai; Odúk, költőládák, fészektálcák, műfészkek, éjszakázókasok
15:30 - 16:30  Más állatcsoportok védelme?;  Madárproblémák – problémás állatok; Megfigyelés, fotózás

II. nap
10:00 - 12:00  Etető és odúkészítés (előre levágott elemekből összecsavarozás, festés)
12:00 - 12:30 Szünet
12:30 - 14:30 Madarászat
14:30 - 15:30 Etetők, odúk végső simításai

A képzés ára:
MME tagok számára (érvényes tagkártyával rendelkezők) 16 535 +ÁFA 21 000 Ft (bruttó) /képzés (2 nap). Nem tagok számára 24 410 +ÁFA 31 000 Ft (bruttó) / képzés (2 nap).

A tagság a képzésre jelentkezéssel párhuzamosan is elindítható, így az érdeklődő a kedvezményes tagi árat veheti igénybe! A képzési ár tartalmazza: 1 db etetőt, 1 db odút, 1 db madárbarát kert fajai plakátot, 1 db Madárbarát kert kalendáriumot, teát, pogácsát. A második napra olyan ruha javasolt, ami nem baj, ha festékes lesz.

A jelentkezés módja:
A jelentkezési lap kitöltésével (február 28-ig), ami az alábbi linken érhető el: https://forms.gle/SLMvK1qe6iDZiCVN6
A jelentkezés után a visszaigazoló levélben küldjük meg a fizetéssel kapcsolatos információkat. 

Lemondás esetén befizetett képzési díjat sajnos nem áll módunkban visszafizetni.
Csak olyan jelentkezést áll módunkban elfogadni, ami a teljes képzés két napjára szól.
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni, amennyiben határidő előtt betelik a létszám, a jelentkezéseket lezárjuk!

A képzéssel kapcsolatos kérdésekre Bodnár Katalin kollégánk tud válaszolni a bodnar.katalin@mme.hu e-mail címen

Mit érdemes magunkkal hozni?

Jegyzetfüzetet és tollat. Ugyan pogácsával, keksszel, teával várjuk, de javasoljuk, hogy mindenki hozzon magával némi harapnivalót és ivóvizet. Akinek van távcsöve, fényképezőgépe, azt érdemes a második napra elhoznia. 

Szeretettel várunk mindenkit!