2015.01.11

Madárfürdők a téli etetőn

A téli madáretetés máig gyakran mellőzött alap felszerelése az itató. A fagyos, száraz hónapokban a víz legalább olyan nélkülözhetetlen, mint a nyári kánikulában – és a segítségünk nélkül ugyan olyan nehezen hozzáférhető is.

 

Az itató fürdő is egyben

Ráadásul a víz nemcsak iváshoz, hanem fürdéshez is kell, mivel a tollazatot egész évben tisztán kell tartani. Ezért különösen a mostanihoz hasonló enyhe téli napokon a madarak előszeretettel fürdenek is. Különösen akkor, ha az etetőre kihelyezett itatót éppen süti a Nap.

A leggyakoribb magányos téli "fürdővendég" a balkáni gerle, a fekete rigó és a vörösbegy. Már ezeket a madarakat is óriási élmény megfigyelni, amint -10 C°-os fagyban pancsolnak a frissen feltöltött itatóban.

A legmozgalmasabb azonban az, amikor a csapatosan járó verebek döntenek egy kis téli fürdőzés mellett – ezt mutatja be az alábbi rövid elvétel. Ezen az egymáshoz közel és több magasságban elhelyezett etető- és itatópontot alkalmazó etető berendezés hasznossága is megfigyelhető. Az ilyen etetőhelyeken mindig van olyan rész, ahol nincs tömeg, ahol a félénkebb fajok és egyedek is tudnak enni, inni és fürödni.


Téli délutáni napsütésben etető itatóján fürdő házi verebek.


A vörösbegy gyakran csak az esti szürkületben jelenik meg az itatón
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Porfürdőnk is lehet

A tollazat és a bőr tisztántartásához a porfürdő is hozzátartozik, az időjárási körülmények télen azonban többnyire nem alkalmasak erre. Az egyik potenciális kivétel ez alól a talajetetők madárlábak által fellazított talaja lehet, ahol elsősorban a verebek próbálkoznak porfürdőzéssel.


Etető talajában porfürdőző verebek.


Lehetőségünk van azonban ilyen tálcás porfürdő létesítésére is, erről
részletesen olvashat itt >> (Videók: Orbán Zoltán).

 

Reméljük, sokan kedvet kapnak a téli itatáshoz és porfürdő-létesítéshez, amibe legkönnyebb ilyen enyhe napokon belevágni!


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprogramja.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!


A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán