2005.06.09

Madárodú és - etető építő és kihelyező verseny

A pályázat célja, hogy elősegítse minél több, szakmailag helyesen készített madárodú és -etető építését s kihelyezését, a madarak védelmét és a fiatalok kapcsolatának erősítését a természeti környezettel.

A pályázat kiírója: Budapest Főváros Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottság A pályázók köre: fővárosi iskolák, civil szervezetek, lakosság
A pályázat tárgya: A pályázat célja, hogy elősegítse minél több, szakmailag helyesen készített madárodú és -etető építését s kihelyezését, a madarak védelmét és a fiatalok kapcsolatának erősítését a természeti környezettel. A felelőtlen emberi magatartás miatt fajok pusztultak ki. Az ember dolga, hogy segítse a körülöttünk élő állatokat, köztük tollas barátainkat, a madarakat. Elpusztított élőhelyük pótlására építsünk nekik odúkat, gondoskodjunk téli etetésükről.

Felhívjuk a budapestieket, iskolákat, civil szervezeteket, hogy kapcsolódjanak be a versenybe. A madárodúkat és etetőket szakszerűen kell elkészíteni és kihelyezni, és a későbbiekben is gondoskodni kell az etetők feltöltéséről.
Szakmai segítséget lehet kérni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől (MME), ahol szakirodalmat is tudnak ajánlani.

MME Természetbarátok Boltja és Közönségszolgálat
cím: Budapest, XIII. kerület, Katona József u. 35.
Nyitva tartás: H-P: 8-18.00, Sz:10-14 óra
telefon: 40/200-401
e-mail: info@mme.hu

Pályázat beérkezési határidő: 2005. október 15.
A pályázatnak tartalmaznia kell a tevékenység rövid leírását: kik, milyen odúkat, illetve etetőket készítettek el, milyen darabszámban, hová történt a kihelyezés, hogyan fog folytatódni az etetés.
A pályázathoz dokumentációt kell mellékelni, amelynek alapján meg lehet ítélni a tevékenységet:
- fotó vagy video felvételeket a készítésről és kihelyezésről (a fotót lehet digitálisan, CD-n is beküldeni, a video lehet VHS vagy DVD)
- térkép / helyszínrajzot (vázlatot) a kihelyezés helyéről
A pályázatban meg kell adni a pályázó nevét, elérhetoségét, telefonját, e-mail címét.

Beküldési cím:
Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal
Környezetvédelmi Ügyosztály
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
A borítékra kérjük ráírni: "Madárodú / etető pályázat"
A pályázat elbírálásának határideje: 2005. október 20.

Díjazás:
A pályázatokat szakértő zsűri bírálja el. Az értékelésnél figyelembe veszik az elkészítés, kihelyezés szakszerűségét, a kihelyezett darabszámot. Készen vásárolt termékeknél a kihelyezés helyességét, darabszámát, a gondozás folyamatosságát tudja értékelni a zsűri. A pályázat eredményeit az elbírálást követően a www.budapest.hu honlapon lehet megtekinteni. A kiállításra beválogatott fotók készítőit levélben értesítjük.
A pályázat nyertesei 2005. október 21-én, a Földünkért Világnapon, a fotókiállítás-megnyitóján, ünnepélyes keretek között vehetik át díjukat.

Pályadíjak :
I. díj: ajándékcsomag 50 000 Ft értékben
II. díj: "madármegfigyelő vezetett túra és erdei iskolai nap", Visegrádon a Mogyoróhegyi Táborban (20 fő részére, a Pilisi Parkerdő Rt. ajándéka)
III. díj: vezetett túra a budakeszi Vadasparkban (20 fő részére, a Pilisi Parkerdő Rt. ajándéka)
További információ:

A pályázat lebonyolítója a Konkam Stúdió, tel./fax: 256-4913, mobil: 70/211-5383
Az MME javasolja a program résztvevőinek, hogy kapcsolódjanak be a Madárbarát kert programba!


További információ:
Madárbarát kert