Fácán (Phasianus colchicus)

Európába feltehetően az ókorban telepítették be, jelenleg a legfontosabb apróvad Magyarországon. A XIX. századig a colhicus alfaj élt hazánkban, később telepítették be a nyakörvös alfajokat, melyek idővel dominánssá váltak a hazai állományban. A fácán az ország egész területén gyakori, mert a vadásztársaságok minden éven nagy számban bocsátanak ki zárt térben tenyésztett madarakat. Tovább...

Fakó keselyű (Gyps fulvus)

A Magyarországon előforduló keselyűk közül ezt a fajt lehet legtöbbször megfigyelni, főleg a nyári és őszi időszakban. Hozzánk legközelebb a horvátországi Cres szigetén van jelentős állománya. Innen fiatal, kóborló példányai elvetődhetnek Magyarországra is. Az itteni keselyűvédelemi programban magyar szervezetek is részt vesznek. A többi keselyűfajhoz hasonlóan a XX. században drasztikusan lecsökkent az állománya. Tovább...

Fakó rétihéja (Circus macrourus)

A négy rétihéja közül ez a faj kerül legritkábban szem elé Magyarországon. Mivel a kékes, a hamvas és a fakó rétihéja tojók csak alapos megfigyelés során különíthetők el egymástól, sok példányt félrehatároznak. Minden évben kis számban átvonul Magyarországon, megfigyelésére leginkább augusztus és október között, valamint márciusban és áprilisban, leginkább az Alföld keleti részén lehet számítani. Tovább...

Fattyúszerkő (Chlidonias hybrida)

A leggyakoribb hazai szerkőfaj. Telepesen költ növényzettel benőtt szikes tavakon, mocsarakban, holtágakban. Jellegzetes hangjáról már messziről felismerhető. A telet Afrikában és a Közel-Keleten tölti.

Élőhelye, költése:

A három hazánkban is előforduló szerkőfaj közül a fattyúszerkő igényli a legmélyebb vizeket fészkelőhelyén. Fészkét a vízen úszó növényzetre, kolokánra, vidrakeserűfűre, tavi rózsára, tündérfátyolra, úszó békaszőlőre építi. Tovább...

Fecskesirály (Larus sabini)

Nagyon ritka kóborló Magyarországon, hazánkban öt alaklommal észlelték. Télen Dél-Afrika partvidékéig vonul telelni. Mivel főleg a nyílt tengeren vonul és a telet is ott tölti, az európai partok mentén is igen ritkán kerül szem elé, a kontinens belsejében pedig csak elvétve lehet megfigyelni. A kóborló egyedek csak rövid időt töltenek hazánkban. Tovább...

Fehérfarkú lilebíbic (Vanellus leucurus)

Magyarországon ritka kóborló, legtöbbször bíbiccsapatokhoz csapódik egy-egy példánya. A lilebíbictől hosszabb sárga lába és röptében látható homogén fehér farka alapján lehet legkönnyebben elkülöníteni. A hazai megfigyelési helyei többnyire védettek voltak, a faj ritkasága okán nem igényel külön védelmi intézkedéseket. Tovább...

Fehér gólya (Ciconia ciconia)

Mindenki által ismert, közkedvelt madarunk. Sorsa összefonódott a falvakéval, ahol fészkét építi.  Hazai állománya az elmúlt száz évben erősen ingadozott, jelenleg stabilnak tűnik, 5000-5500 pár körül alakul. Védelme nagyban függ a megfelelő tájgazdálkodástól, a nedves, mocsaras rétek megszűnésével eltűnnek táplálkozóhelyei. Az egész országra jellemző, hogy csökken a legelő haszonállatok mennyisége, ez pedig a gyepterületek nagyságának kedvezőtlen változását vonja maga után. Tovább...

Fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos)

A többi hasonló méretű fakopáncstól eltérően nincs fehér vállfoltja, azonban háta teljesen fehér tollazatú. Kedveli a középhegységi, zavartalanabb élőhelyeket, patakvölgyeket. Főként olyan részeken találkozhatunk vele, ahol sok korhadt fát talál. Közeli rokonaihoz hasonlóan állandó madár, és területhűsége is igen nagy. Sokszor keresi táplálékát a föld közelében, fatuskókon, a kérget igen nagy területről lehántja. Tovább...

Fehérkarmú vércse (Falco naumanni)

Ritka kóborló Magyarországon, a XX. század elejéig kis számban még költött hazánkban. A hazai állomány összeomlása összefüggésbe hozható egész Európára jellemző állomány-csökkenésével. Mivel a múlt század közepéig időnként költött egy-egy pár hazánkban, teljesen nem zárható ki újbóli megtelepedése. A kóborló egyedek védelme elegendő, a faj hazai védelme nem követel meg speciális intézkedést. Tovább...

Fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucopterus)

Eurázsiai elterjedésű faj, legnagyobb európai állománya hazánkban él. Nálunk rendszeres fészkelő, de állománya évről-évre erősen ingadozó, mely leginkább az adott év csapadékviszonyaitól függ. Tápláléka vízhez kötődő gerinctelen állatokból áll, melyeket a víz fölött, esetleg a víz felszínén szedeget össze, de a víz alá sosem bukik. Főként rovarokat, azok lárváit, csigákat, ebihalakat fogyaszt. Tovább...

Fekete gólya (Ciconia nigra)

Gyakoribb, kultúrakövető rokonával szemben, a fekete gólya a zárt, zavartalan erdők fészkelője, jóval ritkább is. Állománya szerencsére nő, ami fészkeinek ismeretével és zavartalanságuk biztosításával hozható összefüggésbe. Az ismert fészkek közvetlen környékén szabályozni kell az erdészeti tevékenységet. A faj hosszútávú fennmaradását csak egy, a jelenleginél természetközelibb erdőgazdálkodás biztosíthatja. Tovább...

Fekete harkály (Dryocopus martius)

A legnagyobb testű hazai harkály. Állománya a természetközelibb erdőgazdálkodás hatására erősen növekszik. Táplálékát a fán lakó nagyobb hangyák, lárvák, pajorok, bogarak adják. A fa törzsén és a talajon egyaránt szokott táplálék után kutatni. Állandó madár meglehetősen nagy területhűség jellemzi. Tovább...

Feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis)

Főleg április és október között figyelhető meg hazánkban, bár néhány példány rendszeresen áttelel be nem fagyó vizeinken. Rövidtávú vonuló, a telet a Földközi-tenger mentén és Kis-Ázsiában tölti. Európai állománya stabil, hazai költőhelyei védelmével a magyarországi állomány léte is biztosítható. Tovább...

Fekete réce (Melanitta nigra)

Kis számban rendszeresen átvonul Magyarországon, áttelelése sem ritka. Október és április között lehet megfigyelni nagyobb vizeinken, főleg magányos egyedeit. Télen sokszor más északi récék társaságában mutatkozik. Tovább...

Fekete rigó (Turdus merula)

Az egyik legközismertebb és leggyakrabban szemünk elé kerülő énekesmadarunk, mely igen jól alkalmazkodott az ember jelenlétéhez. A hímek teljesen feketék, míg a tojók és a fiatalok barnás színezetűek. Költési időben kora hajnaltól, szinte még teljes sötétségben elkezdi hangos énekét. Lószúnyogokkal, gilisztákkal táplálkozik, melyeket főként a talajon kap el. A hidegebb idő beálltával fokozatosan áttér a bogyós termésekre (galagonya, vadrózsa, bodza), de gyümölcsöket is előszeretettel fogyaszt. Tovább...

Fekete sas (Aquila clanga)

A békászó sast helyettesíti Európa keleti részén, attól valamivel nagyobb. Magyarországon tavasszal és ősszel vonul át. Néhány példány rendszeresen nálunk telel, ezek évről évre visszatérnek ugyanarra a vidékre (Kis-Balaton, hortobágyi Elepi-halastavak, Nyirkai-hany). Vonuló madár a telet főleg Ázsia déli részén tölti. Tovább...

Feketeszárnyú székicsér (Glareola nordmanni)

Magyarországon ritka kóborló, és egyes években alkalmai fészkelő faj a székicsértelepeken. Az ország több alföldi területén is költött egy vagy több pár, legtöbbször a Kiskunság szikes pusztáin, a Hortobágyon és Peszéradacson került elő fészekalja. A székicsérek telepeinek megőrzése a közéjük vegyülő ritkább faj védelmét is szolgálja. A telep háborítatlanságát biztosítani kell. Tovább...

Fenyérfutó (Calidris alba)

Kisszámú, de rendszeres tavaszi és őszi átvonuló. Leginkább leeresztett halastavakon, szikes tavakon, folyami zátonyokon lehet megfigyelni, legtöbbször más partfutók vegyes csapataihoz csatlakozva. Európai állománya stabil, nálunk ritkaságából kifolyólag természetvédelmi jelentősége csekély. A nálunk megjelenő egyedek más partfutókhoz hasonlóan vizes élőhelyeinken megfelelő körülményeket találnak megpihenésükhöz, táplálkozásra is van lehetőségük. Tovább...

Fenyőpinty (Fringilla montifringilla)

Elterjedési területe Észak-Európa és Észak-Ázsia. Hazánkban nagy számban vonul át, de rendszeres téli vendég is. Az ősz közepétől gyakran figyelhető meg a madáretetők környékén, városi parkokban más magevő énekesmadarakkal alkotott vegyes pintycsapatban. Bogyókat, magvakat, főleg a lucfenyő magját és a bükkfa makktermését fogyasztja. Fiókáit kizárólag rovarokkal táplálja. Tovább...

Fenyőrigó (Turdus pilaris)

Hazánkban kisszámú költőfaj középhegységeinkben, télen viszont nagy csapatokban telel Magyarországon. Tápláléka változatos, télen gyommagvakat, kökényt, galagonyát, csipkebogyót, borókát, vadszőlőt egyaránt fogyaszt. Magányosan szinte sosem mutatkozik. Tavasszal és nyáron a legfőbb tápláléka a földigiliszta, de rovarokkal és csigákkal is táplálkozik. Európai állománya stabil, tőlünk északabbra gyakori költőfajnak számít. Tovább...

Fenyősármány (Emberiza leucocephalos)

Hazánkban rendkívül ritka, mindössze 3 alkalommal fordult elő. Mindegyik hazai előfordulása esetében citromsármány csapathoz csatlakozott. Ez a két faj hasonló élőhelyeken váltja egymást Európa és Ázsia területén. Nyáron ízeltlábúakkal (sáskákkal, bogarakkal, pókokkal) és csigákkal táplálkozik, a hideg idő beálltával azonban áttér a növényi táplálékra. Ilyenkor főleg gabonamagvakat és gyomnövények magját fogyasztja. Tovább...

Fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes)

Kisszámú, de rendszeres átvonuló és téli vendég. Szibériai alfaja időnként inváziószerűen jelentkezik hazánkban. A legtöbb példány az Alpokalján és a középhegységekben tűnik fel. De kertvárosi környezetből és parkokból is vannak adatai. Költését hazánkban több alkalommal is feltételezték, de ezek nem nyertek bizonyítást. Tovább...

Fenyvescinege (Parus ater)

Fenyvesek gyakori fészkelője, azok telepítésével terjedése kedvező irányba befolyásolható. Sok fenyővel rendelkező kertvárosi környezetben is megjelenhet, sőt fészkelhet is. Megtelepíthető mesterséges A-típusú odúban is, olyan fiatal fenyvesekben, ahol nincs fészkelésre alkalmas természetes üreg, vagy nyílás. A madáretetőkön rendszeres vendég. Állandó, nem vonul, de – főleg télen – sokat kóborol más cinegék társaságában. Tovább...

Fitiszfüzike (Phylloscopus trochilus)

Gyakori füzikefajunk, bár nagyobb számban tavaszi és őszi vonulása során találkozhatunk vele. Elsősorban a lombkorona szintben szedegeti össze apró rovarokból, hernyókból, pókokból álló táplálékát, de néha a talajszinten is szedeget. Meglehetősen hasonlít a csilpcsalpfüzikére, de tollazata sárgásabb zöld, lába pedig nem fekete, hanem világos színű. Tovább...

Fogoly (Perdix perdix)

Magyarországon általánosan elterjedt költőfaj, de az elmúlt évtizedekben jelentős állománycsökkenést szenvedett el Európa-szerte. A XX. század elején még óriási számban költött a hazai agrárkörzetekben. A mezőgazdasági struktúra átalakulása, a gépesítés, a téeszesítés, a vegyszeres növényvédelem elterjedése a fogolyállomány drasztikus összeomlását eredményezte. Az iparszerű mezőgazdaság következtében eltűnt a kisparcellás gazdálkodás, nagy monokultúrák alakultak ki. Tovább...

Foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus)

Leggyakoribb nádi énekesmadarunk, az egész országban általánosan elterjedt. Territoriális faj. A hím revírjének kimagasló pontjain reszelős éneklésével jelzi területét. Vízhez kötődő pókokkal, rovarokkal, hernyókkal, lárvákkal táplálkozik. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Vonuláskor növényi táplálékokat, főleg kisebb bogyós terméseket is fogyaszt. Tovább...

Függőcinege (Remiz pendulinus)

Társas madár, sokszor verődik kisebb csapatokba. Mind a tojók, mind a hímek poligámok. Főként rovarevő, de pókokat is fogyaszt, télen pedig a nád és a gyékény magjaival táplálkozik. Rövidtávú vonuló, de áttelelő példányok is bőven akadnak hazánkban. Tovább...

Fülemüle (Luscinia megarhynchos)

Népi elnevezése alapján sokak által ismert énekesmadarunk. A versekben, népdalokban csalogányként említik, mely változatos és sokszínű énekére utal. Költési időszakban szinte egész éjjel hallhatjuk az éneklő hímek messzehangzó dalolását. Territoriális madár, a hímek a folyamatos énekléssel őrzik revírjüket. Rovarokkal, pókokkal, férgekkel és apró csigákkal táplálkozik, melyeket a talajon kap el. Tovább...

Fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon)

A nádiposzáták családjába tartozik, de a többi rokon fajtól elérően rövidtávú vonuló. A legkorábban visszatérő nádiposzátánk, és a legkésőbb vonul el hazánkból. A telet a mediterráneum édes illetve brakkvizes nádasaiban tölti. Hazai állományát veszélyezteti az öreg nádasok, gyékényesek aratása, a mocsarak szétdarabolódása, feltöltődése. Nevét énekének fülemüleszerű kezdőstrófájáról kapta. Tovább...

Füleskuvik (Otus scops)

Az egyetlen nálunk költő bagolyfaj, amely vonuló. A telet Afrikában tölti. Hazánkba április második felében érkezik vissza, és szeptember elejére az állomány döntő többsége már el is vonul. Költési időben tápláléka rovarokból áll. Tollazata a fa kérgéhez hasonló, ezért jól el tud rejtőzni a fák lombkoronájában. Éjjel aktív. Tollfüleit nyugalmi állapotban lelapítja. Tovább...

Füles vöcsök (Podiceps auritus)

Kisszámú, de rendszeres átvonuló. A magyarországi megfigyelések száma növekvő tendenciát mutat. Leginkább az őszi vonulás folyamán találkozhatunk vele, főleg a Balatonon, a Dunán és más nagyobb vizeken valamint bányatavakon. Áttelelésére is van példa, a tavaszi vonulás során azonban jóval ritkábban kerül szem elé. A telet a tengerpartok mentén és be nem fagyó folyókon tölti. Európai állománya stabil. Tovább...

Fürj (Coturnix coturnix)

A legkisebb európai tyúkalakú, bár nem mondható ritkának, mégis ritkán kerül szem elé rejtőzködő életmódja miatt. Hangja azonban jellegzetes, gyakran hallatja, vonuláskor akár közparkokban, kertekben is hallható pitypalattyolása. A fogolyhoz hasonlóan megsínylette a mezőgazdaság átalakulását. A nagy monokultúrák sem táplálékot, sem menedéket nem nyújtanak az apró tyúkfélének. A vegyszeres növényvédelem miatt mérgezések is előfordulnak. Tovább...

Füsti fecske (Hirundo rustica)

A legbizalmasabb fecskefaj, kötődik az emberhez. A farka mélyen villás. Épületeken költ. Vonuló, az európai állomány a telet Afrikában tölti. Szinte minden repülő rovart képes elejteni, melyek nem túl nagy méretűek. Állománya meglehetősen ingadozó, amit leginkább a szélsőséges időjárás befolyásol. Sajnálatos módon az utóbbi évtizedek adatai a lassú, de folyamatos csökkenés irányába mutatnak. Tovább...

Füstös cankó (Tringa erythropus)

Gyakori őszi és tavaszi átvonuló. Szikes tavakon, leeresztett halastavakon, ülepítőkön, árasztásokon lehet megfigyelni. Átnyaralása is előfordul. Európai állománya csökken, a hazánkon átvonuló madarak számára védett területeink és halastavaink megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyet biztosítanak. A telet Európa nyugati és déli részén és Afrikában töltik.

Élőhelye, költése:

Eurázsia északi részén költ. Tovább...

Füstös réce (Melanitta fusca)

A tengeri récék közül legnagyobb számban jelentkezik nálunk szeptember és április között. Főleg kis csapatokat, magányos egyedeket lehet megfigyelni be nem fagyó vizeinken, elsősorban a Dunán, a Tiszán és a Balatonon. Európai állománya stabilnak tűnik, a nálunk vendégeskedő madarak hazai vizeinken megfelelő telelőhelyeket találnak. Magyarországnak nincs jelentősége a faj európai állományának védelmében. Tovább...

Fütyülő réce (Anas penelope)

Gyakori őszi és tavaszi átvonuló, időnként kis számban áttelelhet, de átnyaraló példányokat is rendszeresen dokumentálnak. Árasztásokon, tocsogós területeken lehet leggyakrabban megfigyelni. Európai állománya stabil, a hazánkon átvonuló madarak kíméletén túl nem szükségesek fajspecifikus intézkedések védelme érdekében. Tovább...