Kucsmás poszáta

sylmel
Leírás és életmód

Hazánkban ritka kóborló, mindössze négy előfordulása ismert. Jellegzetes élőhelyein azonban gyakori madárnak számít. A hazai poszátákhoz hasonlóan elsősorban hernyókkal, lepkékkel, szöcskékkel, sáskákkal, pókokkal táplálkozik, ősztől azonban bogyókat és magvakat is fogyaszt. Az állomány nagy része állandó, de kóborlásai során akár Észak-Európába is elvetődhet. Kontinensünk állománya stabilnak mondható. Jellegzetes kerregő hangja akkor is elárulja jelenlétét, ha nem látjuk. Gyorsan mozog a sűrű növényzetben, viszonylag nehezen megfigyelhető faj.

Dél-Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet egyes területeinek fészkelője. Ha teheti, a száraz domboldalak sűrű bozótosait választja költőhelyül. A fészket, mely rendszerint 1 méternél alacsonyabban található, mindkét szülő építi. A kotlásban is mindketten részt vesznek, de a tojó lényegesen több időt tölt a tojásokon. A fészekalj általában 4-5 tojásból áll. Évente kétszer, esetenként háromszor is költ.

Madárgyűrűzési adatok