2015.05.06

Május 22 - a Magyar Természet Napja

Közel 15 000 magyarországi lakos gondolta úgy, hogy aláírásával támogatja a magyar természetet és egyetért azzal, hogy legyen egy olyan jeles nap hazánkban is, mely a természetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. 

A három hazai legnagyobb civil szervezet - a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország -  még 2014 decemberének közepén aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy megerősítse a hazai természetvédelem helyzetét. A célok között szerepelt a Magyar Természet Napjának megalapítása, mellyel a hazai természeti értékeink fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. 

A választás május 22-re esett, mely világszerte a biológiai sokféleség világnapja is egyben. 

Hagyományteremtő szándékkal erre a napra egy egész napos eseményt tervez a három szervezet 09.00 és 18.00 között, melyen az alábbi programokon lehet részt venni: 

9:00 - kirándulás szakvezetéssel a Margit-szigeten (Budapesti Természetbarát Sportszövetség)
10:00 – 12:00: Bemutató madárgyűrűzés
11:00 –A Magyar Természet Napjának ünnepélyes bejelentése, rövid beszédek a 3 szervezet vezetőitől
11:30 – odú-kukucskáló túra
14:00 –  kirándulás szakvezetéssel a Margit-szigeten (Budapesti Természetbarát Sportszövetség)
15:00 - odú-kukucskáló túra
16:00 – 16:30: Mesedélután kicsiknek – Hogyan tanultak meg énekelni a baglyok? (6 éves kortól ajánlott)

 

Egész napon át tartó események

 

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület:

Csipogó Játszóház: Natura 2000 élőhelyek és fajok bemutatása fából készült kirakókkal, játékokkal
Természet kincsei bemutató: leggyakoribb énekesmadár fajaink fészkeinek bemutatása, madártollak bemutatása, bagolyköpetek, madárazonosítás
Madárbarát kert eszközeinek bemutatója, tanácsadás
Fotókiállítás Csepel természeti értékeiről,
Fotókiállítás az MME tevékenységéről, célfajairól, 

MME bolt termékei

 

Madárgyűrűzés és ismeretterjesztő játékok

 

WWF Magyarország stand
Játszóház: kivágott állatfigurák színezése, játékos foglalkozás az állatokról és élőhelyükről, só-liszt gyurma állat-szobrászat gyerekeknek 
Kiadványok
Fotózd le magad a WWF óriás pandájával
WWF bolt

Pandás fotózás, ismeretterjesztés


MTVSZ stand
Fotózási lehetőség Szilaj Bélával (6 méteres szürke marha ballon)
Roll-up kiállítás Budapest és Magyarország természeti értékeiről.
Gyermekfoglalkoztató programok
Kiadványok
Mindent a barlangjainkról
Arcfestés

 

Szilaj Béla is ott lesz!

 

Budapesti Természetbarát Sportszövetség, Magyar Természetjáró Szövetség, Természetjáró Fiatalok Szövetsége, Gyermekekkel a Természetért: kiállítás, kiadványok, városismereti séta (A szigetbejárós, városismereti kirándulás totóval, egyénileg teljesíthető (12-16 óra között). Délután 16.30-kor jutalmazzák a legügyesebbeket.)
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért: játszóház, kézműves foglalkozás

Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány: természetismereti játékok, érzékszervi játékok

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat: mikroszkópos foglalkozás

 

Várunk minden kedves érdeklődőt az egész napos rendezvényre, melynek a margitszigeti Holdudvar ad otthont. A Holdudvar a Margitszigeten, a régi Casino épületében foglal helyet, 5 percre található a Margit hídtól, a szökőkút mögött.

A Főkert Nonprofit Zrt. jóvoltából gondoskodunk arról, hogy a nap élményei mellett mindenki egy apró, maradandó, természetbarát ajándékkal gazdagodva térjen haza. 

A rendezvényre a belépés díjtalan. 

További információ a Magyar Természet Napjáról >>itt

 

Köszönet a Holdudvarnak a helyszínért és a Főkert Nonprofit Zrt.-nek az ajándékokért!