2016.05.16

A második legjobb dolog, amit egy talált madárfiókával tehetünk

Az első természetesen az, hogy ha a fióka megfelelő korú, akkor ott hagyjuk, nem "mentjük meg" teljesen feleslegesen, maximum védettebb helyre, bokor vagy fa ágai közé tesszük a járdáról, úttestről, a gyep közepéről.

 

Többnyire semmit nem kell tennünk

A talált madárfiókák többsége nem szorul mentésre, mert a gyakran a teljes röpképesség elérése előtti fészekelhagyást követően a szülők a sűrű aljnövényzetben, a bokrok sűrű ágai között bujkáló fiatalokat továbbra is etetik és nélkülözhetetlen viselkedési elemekre tanítják. Ezeket nem szabad haza vinni, mert ezzel a teljesen felesleges cselekedetünkkel csak kárt okozunk a madaraknak (részletek >>)!

 

A legkisebb beavatkozás

A be nem avatkozás és a fiókák hazavitele között van egy köztes lehetőség is – amikor a még nem vagy nem teljesen röpképes fiatal(oka)t vagy a fiókás fészket (a kiesett tojások szinte bizonyosan menthetetlenek) egy nagyobb vesszőkosár védelmében, a megtalálás helyének közelében az ágak közé, egyes fajok (leggyakrabban: házi rozsdafarkú, füsti és molnárfecske) esetében az épületre helyezzük, ahol továbbra is a szülők nevelhetik őket. Ezt a módszert ismertetjük cikkünkben.


A kosarak magas, meredek oldala megakadályozza a fiókákat az eszköz idő előtti
elhagyásában, amire csak néhány nappal később, immáron megerősödve és
jobb röpképesség birtokában válnak képessé – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A füles vesszőkosaraknak ez a hossztengelyben ívelt fogantyús típusa kínálja a legjobb, legstabilabb megoldást a talált fiókák ágak közé helyezésére. Ha a fiókák már nagyok, "szaladgálós" korban vannak, akkor a kosárba nem érdemes száraz fűből fészket építeni nekik, mert amúgy is széttúrják. Ilyenkor maximum nedvszívó újságpapírt vagy konyhai papírtörlőt érdemes a kosár aljára tennünk, hogy az ürülék nedvességét felszívva megelőzze a tollazat szennyeződését. 


Ügyeljünk arra, hogy a lombozat kellő árnyékolást (egyúttal némi rejtést is)
biztosítson a műfészeknek – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Fontos, hogy itt is alkalmazkodjunk a környezet adottságaihoz és a lehetőségeinkhez, ne ragaszkodjunk mereven egyetlen megoldáshoz.


Például az sem baj, ha csak egy ilyen öreg, szétesőfélben lévő, fül nélküli ovális
kosarunk van, mert ezt jól be tudjuk állítani egy bokor ágvillájába, ahol
az árnyékolás és a rejtettség még jobb is lehet. 8 fotó, katt
a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Miért működhet?

Ez volt eddig az elmélet, most lássuk, hogy a gyakorlatban miként és miért működhet a dolog! 

A módszer előnye és lényege, hogy a fiókák és az etető szülők természetes viselkedésére épít. Az éhes fiókák, különösen a fészket már elhagyó fiatalok hangos eleségkérő hanggal jelzik a helyzetüket a szülőknek, akik a hangot követve a legnagyobb sűrűben bujkáló utódaikat is megtalálják. A megtalálás közelében kosármenedékbe helyezett fiókák is ugyan így viselkednek – megéhezve hangos "csipogással" hívják a szüleiket. 

Amint azt az alábbi felvétel is igazolja, az etető öregek, mintha mi sem történt volna, perceken belül folytathatják az etetésüket. A videó továbbá jó betekintést kínál a fekete rigók rendkívül változatos táplálékválasztásába és utódgondozásába:

  • A faj nem csak állati táplálékkal, de cseresznye és meggy méretű gyümölcsökkel is etet (tehát nem csak a seregély eszik gyümölcsöket).
  • A felvétel vége felé az is látható, hogy a fekete rigó a klasszikus földigiliszta zsákmány mellett akár kisebb gerinceseket, a képeken fali gyíkot is megfog és hord a fiókáinak. Ez is jelzi, hogy a ragadozó életmódot folytató állatoknál elsősorban a zsákmány mérete és elkaphatósága a fontos – ha a préda legyőzhető és lenyelhető, akkor nem számít, hogy milyen állatcsoportba tartozik.
    És ez rögtön segít tisztázni egy alapvető félreértést is! Mindig elmondjuk, hogy a települési varjúfélék "fészekrablókénti" megbélyegzése nem csak felesleges, de egyoldalú és álságos is, hiszen a tojás- és fiókazsákmányolás az olyan közkedvelt fajokra, mint a mókus vagy a fekete rigó is jellemző. Ha utóbbi faj képviselői a talajon vagy a bokrok ágai között keresgélve egy kisebb termetű barátposzáta vagy csicsörke lakott fészkére bukkannak, bizony hezitálás nélkül elfogyaszthatják a pont megfelelő méretű tojásokat vagy kisebb fiókákat.
  • A képek alapján a mentett fiókát első nap a hím etette, a tojó eközben valószínűleg a környéken a növényzetben bujkáló testvéreit etette, majd másnap vette át a munka dandárját.
  • A magas és befelé hajló oldalú kosár remekül megakadályozta, hogy az "izgága" fióka idő előtt elhagyja a menedéket. Erre csak két nap múlva került sor, ami nem tűnik hosszú időnek, de a madár röpképessége már ennyi idő alatt is annyit fejlődött, hogy ezt meg tudta tenni, ami a további túlélése tekintetében is sokat számít.


Lejátszáskor érdemes a számítógép hangszóróját is bekapcsolni (mókás hallgatni,
amint a hím fekete rigó lába tipeg, miközben üldözi a fióka torkából kiguruló
bogyót), illetve a minőséget HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

 

A kisebb (egy-két tenyérnyi) alapterületű vessző- és gyékénykosarak a kis és közepes méretű madarak sérült, leszakadófélben lévő vagy leesett fészkeinek ideiglenes, a fiókák kirepüléséig kellő biztonságot kínáló pótlására is alkalmasak. Helyezzük egy ilyenbe a madár sérült fészkét (vagy pótoljuk száraz fűvel), majd a fészek eredeti helyéhez minél közelebb stabilan rögzítsük az ágak közé, az épületre (például dróttal, fecskefészek estében az ablakpárkányon pedig deszkalaphoz csavarozással).


Ez a módszer épületen és ágak között is működik – 12 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Miután a fióká(ka)t vagy a fészket a mentőkosárba tettük, távolról figyelhetjük, hogy a szülők megtalálták és etetik-e a fiókákat. Amennyiben ez több óra, rigó méretű madarakig maximum fél napot követően sem történt meg, még mindig adódik a lehetőség a fiókák fogságban etetésére

 

A kosár másra is jó

A nagyobb vesszőkosarak a lakott területeken ideális műfészkei lehetnek elsősorban az erdei fülesbaglyoknak, de akár egy-egy vörösvércse-párnak is.


Erről az alkalmazási módról itt olvashat >> (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Amennyiben hasznosnak találta ezt a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen minél több emberen és madáron segíthessünk! Köszönjük!


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>), ...


... illetve
okostelefonra ingyen letölthető Madárhatározó alkalmazásunkat!

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2016-ban már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!


A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán