2017.02.01

Meghívó - Madárszámlálók és Madárgyűrűzők Országos Találkozója, 2017. március 4-5.

Tisztelt Madármegfigyelő!

Szeretettel meghívunk minden korábbi, jelenlegi és leendő felmérőnket a Madárszámlálók és Madárgyűrűzők Országos Találkozójára!

Sokan tudják, s talán sokan még nem, hogy az MME Monitoring Központ és a Madárgyűrűzési Központ munkatársai Monitoring és Kutatási Csoport néven egy szakmai szervezeti egységben dolgoznak. Ez a napi munkánk során és hosszú távú terveinkben is szoros együttműködést jelent, s mostantól az éves országos rendezvényünket is egy hétvégén közösen tartjuk meg. Az utóbbi években az MMM és a MAP országos találkozóit általában februárban tartottuk, a madárgyűrűzők találkozója pedig március második felében volt. Idén a közös rendezvényünk időpontját a kettő közé helyeztük el, s így mindazoknak, akik mindkét találkozón részt szerettek volna venni, az idén csak egy hétvégét kell ezért Budapesten tölteniük.

A rendezvényt az MME Monitoring és Kutatási Csoportja szervezi, „A Vonuló Madarakért Alapítvány” támogatásával.

Időpont: 2017. március 04-05.

Helyszín: Budapest

  1. nap: TIT Stúdió, Zsombolyai u. 6. (Dr. Harsányi István Konferenciaterem, földszint)
  2. nap: Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ, Konkoly Thege Miklós út 21.

Előzetes regisztráció mindkét napra kötelező, mivel a megrendeléseket időben kell leadnunk (étkezések, szállás, terembérletek).

Kérjük, hogy mielőbb regisztráljon, de legkésőbb 2017. február 15-ig!

A regisztráció módja:

Tervezett program az 1. napra:

10:00 – 16:00 TIT Stúdió, Zsombolyai u. 6. (Dr. Harsányi István terem, földszint)

Az első napon lesz a „klasszikus” értelemben vett Országos Találkozó, ahová minden korábbi, jelenlegi és leendő felmérőnket várjuk, s ahol bemutatjuk az országos programok éves eredményeit és megtartjuk a 2016-ban felmérést végzők ajándéksorsolását.

  • 10 órától, délelőtt – A Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) és a Madáratlasz Program (MAP) 2016. évi történéseinek összefoglalója (áttekintés számokban, térképeken stb.), a felmérések eredményeinek részletes bemutatása - MMM: trendek alakulása, biodiverzitás indikátorok (Dr. Szép Tibor); MAP: felmérések, adatbázis, fejlesztések és a 2017-re tervezett munkák ismertetése, megvitatása (Nagy Károly).
  • Ebédszünet – kávéval, üdítővel és harapnivalóval vendégeljük meg a rendezvény résztvevőit.
  • madárgyűrűzés 2016. évi eredményeinek rövid bemutatása (Karcza Zsolt).
  • Az MMM és MAP ajándékok kisorsolása a 2016-ban felméréseket végzők között, a már megszokott szabályok szerint.
  • A résztvevők által felvetett témák megvitatása. Amennyiben van olyan téma, amelyet szeretnének megvitatni a rendezvényen, kérjük, jelezzék valamelyik elérhetőségünkön!

Tervezett program a 2. napra:

09:00 – 16:00 Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ, Konkoly Thege Miklós út 21.

Az második napon lesz a már 2016-ban is megrendezett MAP szeminárium a program koordinátorainak, valamint a „klasszikus” értelemben vett gyűrűzőtalálkozó.

A 2. nap résztvevőinek szállását és étkezéseit mi biztosítjuk, ezért is kérjük az on-line regisztrációs űrlap kitöltését legkésőbb február 15-ig! >>

A szállás az ifjúsági szállón lesz, 2-3 ágyas szobákban, a program pedig a Mediterrán ház nagytermében zajlik majd.

MAP szeminárium koordinátoroknak

Tervezett program:

  • A Madáratlasz Program eddigi eredményeinek bemutatása és a tapasztalatok megvitatása (koordináció, felmérések és adatok)
  • A 2017. évi – előzetesen egyeztetett – prioritások, a felmérésre elvállalt területek, a csoportok munkájának és támogatási lehetőségeinek megbeszélése
  • A MAP adatbázis újabb fejlesztéseinek és a kétlépcsős adatérvényesítő rendszer használatának részletes bemutatása

Gyűrűzőtalálkozó

Tervezett program:

  • A madárgyűrűzés 2016. évi eredményeinek bemutatása és a Madárgyűrűzési Központ éves munkabeszámolója (Karcza Zsolt)
  • Az MME Gyűrűző és Vonuláskutató Szakosztályának 5 éves beszámolója és a SZO vezetőségi tagok választása (Karcza Zsolt, Szinai Péter)
  • A CES 2004-2015. évi eredményeinek bemutatása (Karcza Zsolt)
  • Ebédszünet
  • Gyűrűzőállomások színes beszámolói
  • Madárgyűrűzési projektek rövid beszámolói
  • Tringával kapcsolatos kérdések megbeszélése, megoldások bemutatása
  • Gyűrűkiadás a helyszínen (igyekezzetek úgy szervezni a gyűrűigényeket, hogy ne kelljen postázni)

Üdvözlettel: Nagy Károly, Karcza Zsolt, Dr. Szép Tibor, Nagy Zsolt, Görögh Zoltán