2018.02.04

Mennyire jó a madarak emlékezőképessége? – a havazás erre is választ ad

A mindennapitól eltérő körülmények, így a hazai teleken nem túl gyakori havazás is érdekes, már-már kísérleti helyzeteket teremt a Madárbarát kertben. Ilyenkor olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatunk, mint a madarak emlékezőképessége.


Szüksége van-e a madaraknak emlékezőképességre? A válasz egyértelműen az, hogy igen. Sőt, ez legalább olyan fontos képesség számukra, mint számunkra. Gondoljunk csak bele, milyen szintű megfigyelő-, tájékozódó- és emlékezőképességre van szüksége a nádas és az aljnövényzet sűrűjében fészkelő cserregő nádiposzátának és a berki tücsökmadárnak, vagy a táplálékért a kietlen óceán felett naponta oda-vissza ezer kilométert is repülő vándoralbatrosznak ahhoz, hogy visszataláljon a fiókáihoz!

Egészen más érzés azonban, ha ezt a képességüket a saját szemünkkel is megtapasztalhatjuk, amire a havazás, mivel elfedi a nyitott etetőhelyeken a táplálékot, kiváló helyzeteket teremt.  


Az óriás cinkegolyó esetében a madarak itt még nem állnak igazi kihívás előtt, mivel
látják az eleséget (Videó: Orbán Zoltán)


Ennek a házi veréb hímnek már nehezebb dolga van, mert a hó egye inkább
eltakarja az etetőtálca tartalmát, ...


 ... végül teljesen elfedi a mageleséget, ezért a madarak csak az emlékezetükre
hagyatkozva találhatják meg az ennivalót (Fotó, videó: Orbán Zoltán)

 

Gyakorlati szempontból a Madárbarát kert akár tudományos igényű megfigyelési helyszínként is felfogható, hiszen a különböző eszközökkel és módszerekkel meghatározott feltételeket tudunk teremteni a madarak számára, és azok viselkedését hosszú időn, akár éveken keresztül is meg tudjuk figyelni, össze tudjuk hasonlítani.


Ebben a látványban, az őszi harkálykertbe kihelyezett dióban még semmi
különös nincs
(Fotó: Orbán Zoltán)


Ez a nagy fakopáncs meg is találja, és a közeli harkályfát satuként és üllőként
használva fel is töri a diót (Videó: Orbán Zoltán)


Hetekkel később azonban a diók a hótakaró alatt láthatatlanná váltak, ami
akaratlanul is megoldandó feladat elé állította a madarakat
(Fotó: Orbán Zoltán)


A képek tanúsága alapján azonban a harkálykert másik gyakori vendége, egy
balkáni fakopáncs képes volt a hó alatt is megtalálni a táplálékot. Mivel ezt
a viselkedést csak itt lehetett megfigyelni, azaz a madár nem kezdte
átkutatni a kert többi hóval borított részét, bátran feltételezhető,
hogy emlékezett a diók helyére (Videó: Orbán Zoltán)


Ennek a fekete rigónak már könnyebb dolga volt, miután a harkály elkaparta a
havat és az olvadás is felfedte a diókat (Videó: Orbán Zoltán)


És ha már madarak, emlékezőképesség és megfigyelés – ez a szajkó, valószínűleg a
talaj hóborítottsága miatt, a cikk befejezésekor, az ablak előtt egy fenyő ágainak
magasába, a tűlevelek közé rejtette a téli tartaléknak szánt makkot. Ez a faj
százával képez ilyen raktárakat, melyek helyének fejben tartása
nem kis feladat. 10 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

 

A hó tehát nem csak nehézséget okoz madaraknak és embereknek egyaránt, de remek lehetőséget is kínál a madárbarátok számára annak megismerésére, miként birkóznak meg az állatok a hótakaró okozta kihívással. A madarak megjelenése természetesen egyben jelzés is számunkra, hogy ideje eltakarítani a havat az etetőkről.


Ez a havazás sem bizonyult tartósnak, de az olvadás is kínált madármegfigyelési
élményt – például ezt a háziveréb-csapatot, mely egy örökzöld bokor
felszínén napozva szárítkozott (Videó: Orbán Zoltán)

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2018-ban már közel 7.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!
 

Orbán Zoltán