2005.03.31

Mérgezésben pusztultak el darvak

Több mint száz daru pusztult el mérgezésben a Békés Megyei Örménykút térségében. A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai az életben talált nyolc madarat a Szegedi Vadasparkba szállították, ahol a kezelésnek köszönhetően kettő már lábra is állt.


Fotó: Tirják László

Azt egyelőre nem tudják, hogy mitől hullottak el a darvak, mert a toxikológiai vizsgálat eredményére még várni kell. A daru Magyarországon nem fészkelő faj, csak a vonulás idején látható nálunk, ilyenkor tavasszal éppen hazafelé tartanak a Földközi-tengeri telelőhelyeikről. A mérgezés ügyében a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feljelentésére a szarvasi
rendőrkapitányság megindította az eljárást.

A daru egykor Magyarországon is költött, a XIX. század közepére azonban kipusztult. Ma már csak Skandináviában, a Baltikumban, és Észak-Oroszország vidékein számít gyakorinak. A faj több nemzetközi egyezmény védelme alatt áll, hazánkban a természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Ősszel a rendszeres fagyok beálltáig, több ezres darucsapatok pihennek és táplálkoznak az Alföldön, legtöbben a Hortobágyon. A tavaszi vonulás az őszinél sokkal gyorsabb és kevésbé látványos, mert ilyenkor a madarak a fészkelés megkezdése miatt sietnek vissza költőterületeikre.

Bővebb információ:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága
Tel.:66/313-855