2013.05.29

Befogadták nevelőszülei a mentett sasfiókát




A veszélyeztetett fészekből május elején megmentett tojásból kikelt parlagi sas fióka a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán a szakszerű ápolásnak köszönhetően kellően megerősödött ahhoz, hogy visszahelyezzék egy szabadon költő pár fészkébe.


Két hete „ütött kit” a csibe a tojásból, ezután mintegy két napig tartott a keltetés. Komplikációt jelentett, hogy a tojás belső héjának hártyája rátapadt a fiókára, de némi segítséggel sikerült orvosolni a problémát. Czifrák Gábor a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője elmondta, a sasfióka 82 grammal kelt ki, majd két hét alatt, napi négyszeri etetéssel 780 grammra gyarapodott.


A fiatal parlagi sas fióka (Fotó: Horváth Márton)



Czifrák Gábor a fiókával (Fotó: Szenczi Péter)


Természetvédelmi szempontból különösen fontos hogy a fejlődése korai szakaszában visszakerüljön fajtársai körébe. Egyrészt nem szerencsés, ha egy vadon élő állat hozzászokik az emberekhez, másrészt bármennyire is felkészültek a mesterséges neveléssel foglalkozó szakemberek, nem tudnak olyan kiegyensúlyozott, a valós igényeknek megfelelő táplálékot biztosítani, mint a valódi szülők.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a sas szülők elfogadják az adoptált fiókát és a kirepülésig megfelelően gondoskodnak róla. Az elmúlt években, 3 esetben 4 fiókát helyeztek már vissza hasonló módszerrel és mindegyik esetben sikeres volt az akció.

A fiókát ideiglenes gyűrűvel jelölték meg hogy a jövőben is megkülönböztethető legyen a mostohatestvérétől. A fészekbe helyezést a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálatának egy speciális engedélyekkel rendelkező munkatársa végezte.


Az ideiglenes gyűrű (Fotó Szenczi Péter)



Pongrácz Ádám a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa úton
a fészekhez a fiókával (Fotó: Horváth Márton)


A dévaványai állomásról a „Parlagi sas védelme Magyarországon” LIFE+ program, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy észak-alföldi fészekhez szállították a fiókát. A nevelőszülőnek kiszemelt parlagi sas pár egy hasonló korú fiókát nevel, de a tapasztalatok szerint két utód felnevelése sem okoz gondot a szülőknek.  A fészket a LIFE+ program önkéntesei tartják felügyelet alatt, elsősorban azért, hogy megvédjék a zavarásoktól és megelőzzék a szándékos természetkárosítást, de ennek köszönhetően a szülők viselkedése a fióka behelyezését követően folyamatosan megfigyelhető lesz.  

A legfrissebb hírek szerint a nevelőszülők elfogadták az új jövevényt és megfelelő gyakorisággal etetik mindkét fiókát. A tervek szerint pár hét múlva végleges gyűrűt és műholdas nyomkövetőt is kap a fiatal sas.



A Helicon LIFE+ program önkéntesei kellő távolságból,
de folyamatosan figyelik a fészket (Fotó: Szenczi Péter)


Hamarosan egy, a Hortobábágyi Nemzeti Park területéről származó tojásból is kikeltetnek Dévaványán egy sasfiókát.

További képek a megtekinthetőek ITT >>








Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.imperialeagle.hu