2012.03.03

Meddig etessünk? - az etetési időszak zárásának kérdése




Magyarország természeti környezetének, biológiai sokféleségének jelenlegi állapota nem igényli (és azért dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon) az egész éves etetést, áprilistól-októberig másként lehet és kell segíteni a madarakat. Azonban a téli madáretetés befejezésének megfelelő időzítésével és az utolsó hónap madáreleség kínálatának némi átalakításával különösen a települési madarak számára nyújthatunk kora tavasszal is segítséget.



A videó elején látható zöldike viselkedése jól szemlélteti
az etetési időszak végének természetes táplálékkínálati viszonyait.
A madár megpróbálkozik a japán birs ágain a rügyek csipegetésével,
mivel azonban ezek még rendkívül aprók és kevés is van belőlük,
az állat inkább visszatér az etetőre, ahol már kora tavaszi
− aprómagvakban bővelkedő − magkeverék várja
a madarakat, melyek szinte kizárólag csak
ezeket fogyasztják ilyenkor.


A kora tavasz biológiai kihívásai
A madarak tavaszi vonulásának és költéskezdésének időzítésében az egyik legfontosabb szempont a megfelelő táplálékellátottság. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a vonulás utáni kondíció-visszaállítás, a fészeképítés, majd különösen a tojásrakás jelentős többletenergiát igényel.

Éppen ezért a március közepétől április közepéig tartó időszak − különösen elhúzódó tél és hűvös tavasz esetén − kritikus periódus a korán fészkelni kezdő madarak, és ezek azévi (első költésből származó) szaporulata számára. Ez különösen a települési, főleg a városi, belvárosi madarakra igaz, ahol a természetes növényzet területi aránya az épületek, az utak és utcák miatt a természetesnél jóval alacsonyabb.

Bármilyen meglepőnek tűnik is, a kora tavasz elsősorban nem a rovarevők, hanem a magevők számára jelent kihívást. Ennek oka, hogy ekkorra szinte teljesen kiürülnek az előző ősszel képződött természetes magraktárak (hullottmag bázisok, érett virágzatok, vadföldek), miközben a növényi élet sem indul még be. Ezzel szemben a rovarok akár télen is repülnek, ha süt a nap és a hőmérséklet +10 C° környékére emelkedik, ami kora tavasszal már általánosnak számít.

Ezzel az eltérő természetes táplálékkínálattal magyarázható, hogy az etetési időszak végén a cinegék és más rovarevők száma gyakran drasztikusan csökken, vagy ezek a fajok el is tűnnek az etetőkről, miközben a magevők nagyobb számban és olyan etetőhelyeken is megjelenhetnek, ahol akár egész télen egyet sem lehetett látni.


Az etetési időszak utolsó hónapjában növeljük az
aprómagvak arányát az eleségkeverékben.


Az eleségkínálat kora tavaszi átalakítása
Ezért az javasoljuk, hogy ha a madarak, különösen a magevők (tengelic, zöldike, erdei pinty, meggyvágó) továbbra is (akár "új fajként") látogatják az etetőnket, az etetést március végéig, április elejéig-közepéig is folytassuk úgy, hogy az eleségben a napraforgómag mellett egyre nagyobb arányban szerepeljenek az aprómagvak (pl. állatkereskedésben is beszerezhető köles, pintyeknek és papagájoknak árult keverék) és továbbra is adjunk almát a madaraknak.

Fekete rigó tyúkszerű csőrmozgással forgatja át a kora tavaszi
talajetetőn az aprómagvakban dúsabb eleséget.


Április közepén abbahagyhatjuk az etetést!
Április első felére (enyhe tavaszokon akár néhány héttel korábban) a megújuló rovarélet mellett már a növényzet: a fák és bokrok friss rügyei, levelei és hajtásai, a friss fűtakaró és a gyepszint virágzó lágyszárúi is kellő természetes táplálékbázis kínálnak a madaraknak. Ilyenkor kell − hacsak nincs rendkívüli időjárási helyzet − abbahagynunk az etetést.


A magot érlelő lágyszárúak közül a felvételen látható gyermekláncfű
az egyik első, mely bővíti a magevők táplálékbázisát. Fontos
azonban tisztában lennünk azzal, hogy magevő madaraink
túlnyomó többsége nem magokkal
, hanem
rovarokkal eteti a fiókáit!



Az áprilisi költéskezdetre a rovarok mellett a férgek (földigiliszták) és
puhatestűek (csigák) is kellő számban megtalálhatóak, így a
cinegék és rigók etetésére sincs szükség.


Ezt egyébként a madárforgalom csökkenése, megszűnése is jelzi, hiszen a nálunk telelő és átvonuló madarak visszatérnek a költőterületeikre, a helyben maradók pedig revírt foglalva párba állnak és költeni kezdenek.


Miért ne etessünk nyáron?
Ahhoz, hogy megértsük, miért szükségtelen Magyarországon a madarak nyári etetése, és ehelyett milyen más eszközökkel segíthetjük a madarakat, elsőként azt kell tisztáznunk, hogy valójában miért is etetünk?

Tovább >>



1% az MME támogatására - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Orbán Zoltán