2003.11.10
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Megtalálták a műholdas jeladóval jelölt elpusztult sast

November 4-5.-én az MME munkatársai kísérletet tettek arra, hogy a Szerbiában (Vajdaságban) lévő, műholdas adóval megjelölt fiatal parlagi sast megtalálják. Mivel az adatok szeptember 4-e óta gyakorlatilag ugyanarról a helyről érkeztek, valószínű volt, hogy a madár elpusztult.

 

Az adatok pontosságáról tudni kell, hogy a legpontosabb, az adatszolgáltató által megadott kategória 100 méteres, azaz egy ilyen, úgynevezett fixpont esetén minimum 3,14 hektáros területet kell átnézni centiméterről-centiméterre abban az esetben, ha nincs olyan vevőkészülék, ami az adó irányát nem tudja mérni.

Az első kísérlet október elején sajnos nem járt sikerrel. A mostani keresésben segítségünkre volt egy cseh szakember, aki a műholdas jelkövetésben szerzett tapasztalatai mellett egy saját készítésű vevőkészülékkel is rendelkezett.

A készülék bekapcsolás után azonnal mérte a jel irányát, ahol egy helyi traktoros meg is mutatta azt a helyet, ahol látta, amint egy autó elütötte a madarat.

Az elpusztult parlagi sast sikerült megtalálni. Sajnálatosan rövid élete alatt is sok információt szolgáltatott a felszerelt adókészülék segítségével. A jeladó egyébként működőképes maradt és 2004-ben egy újabb ivaréretlen parlagi sas jelölésére használjuk fel. [munkatársunktól]


További információ:
www.imperialeagle.hu | Parlagi sas fajvédelmi terv | Ragadozómadár-védelmi program