2013.12.12

Új webkamera - nézzük együtt a parlagi sasok téli etetőhelyének mindennapjait!

A madarak életének rejtett, soha nem látott mozzanataiba betekintést nyújtó webkamerák egyre nagyobb szerepet töltenek be nem csak a fajvédelemben és az ismeretterjesztésben, de mindinkább a természetvédelmi munka társadalmasításában is. Különösen igaz ez az MME által koordinált HELICON LIFE+ parlagisas-védelmi programban, melynek központi célja a madarak ellen elkövetett bűncselekmények, elsősorban a mérgezések visszaszorítása.

A mérgezésellenes akció keretében a világon először került webkamera parlagi sas fészkéhez, az idei téltől pedig ehhez társul egy hasonlóképen egyedülálló, bekamerázott etetőhely, melynek közvetítését bárki élőben követheti nyomon az interneten keresztül. 

Az országban elsőként kialakított parlagisas-etetőhely közvetlen természetvédelmi célokat is szolgál, mert a - kamerás megfigyelhetőség mellett - a madarakat biztonságos élelemmel látja el az ország sasmérgezéssel legsúlyosabban érintett jászsági térségében. Reményeink szerint az ilyen ellenőrzött etetőhelyek nagy távolságokról is vonzani fogják a sasokat és ennek nagyságrendje a tanulásnak köszönhetően évről évre növekedni fog.

Parlagi sasok téli etetőhelye - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
Az etetőhely még üresen, pontosabban madármentesen a
beetetési időszakban, október közepén.
 
Parlagi sasok téli etetőhelye webkamerával - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
A faoszlopra szerelt webkamera ...
 
Parlagi sasok téli etetőhelye webkamerával - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
... megfelelő áramellátás esetén, az infra LED-eknek (a középen lévő
sötét lencse körül két sorban, koncentrikusan elhelyezkedő foltok)
köszönhetően éjszakai képet is képes sugározni.
 
Parlagi sasok téli etetőhelye webkamerával - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
A "világvégi" helyszínen azonban nincs vezetékes áram,
ezért a kamerát ...
 
Parlagi sasok téli etetőhelye webkamerával - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
... és a felvételeket közvetítő egységet napelem látja el energiával.

 

Az etetőhelyen állatorvosilag ellenőrzött állattetemeket helyeztünk ki szeptembertől, hogy a madaraknak a szezon dandárjára legyen ideje felfedezni a biztonságos táplálékbázist. A fagyok beköszöntéig azonban semmi nem történt, csak novemberben kezdtek feltünedezni az első madarak.

Házi nyúl tetemek parlagi sasok téli etetőhelyén - HELICON LIFE+ program (Fotó: MME/Orbán Zoltán)
Házinyúltetemek az etetőhelyen (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Azonban már ez az időszak is nagy izgalmakat hozott, mivel a fekete seregeket nem vetési varjak, hanem több tucatnyi holló alkotta! A nagy madármozgás gyorsan meghozta a várt parlagi sas vendéget is, az első (fiatal) madarat november 21-én fedeztük fel a kamara képén, azóta pedig szerencsére állandósult a parlagisas-jelenlét. 

Hollók a jászsági webkamerás sas etetőhelyen 2013 decemberében (forrás: parlagisas.hu).
Az első tömeges  madárvendégek a hollók voltak. Ezek az izgága,
kíváncsi madarak újabb fejlesztés szükségességére is felhívták a
a figyelmet, ugyanis rendszeresen a kamerán pihennek,
elmozdítva azt. Ezért most galambmentesítő tüskék
felszerelésével kell megvédenünk tőlük
a közvetítőeszközt.
 
Sasok és hollók a jászsági webkamerás sas etetőhelyen 2013 decemberében (forrás: parlagisas.hu).
Azután megjelentek a sasok is a területen (a körök
egy-egy fiatal parlagi sast jeleznek).
 
Parlagi sas és hollók a jászsági webkamerás sas etetőhelyen 2013 decemberében (forrás: parlagisas.hu).
Reményeink szerint a kamera látóterében mostantól (az élő
közvetítéshez katt ide vagy a képre) szinte folyamatosan
láthatóak lesznek sasok, a másutt megszokott rétisasok
mellett főleg parlagi sasok (Fotók: HELICON LIFE+)

 

Kérjük, ha valami érdekeset lát a kamerán - de akkor is, ha "csak" be szeretne kapcsolódni a sasfigyelő közösség életébe - látogasson el a HELICON LIFE+ program Facebook oldalára is és ossza meg a kamerával készített Print Screen pillanatfelvételt! Köszönjük!

 

MME adhat vonal: 13600/40

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

 

 

Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.parlagisas.hu

 

Orbán Zoltán