2014.06.25

Hazatért „Gabi”, a világjáró parlagi sas

Amint arról legutóbbi „sasleltárunkban” beszámoltunk, a „Gabi” nevű parlagi sast, miután műholdas jeladója 2013 januárjában elromlott, távcsővel sikerült azonosítani az olaszországi Pantelleria szigetén, legutóbb idén januárban. Ezt követően a már eddig is számos érdekességgel szolgáló madár története újabb meglepő fordulatot hozott.


A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén működő ökotúra lesből egy külföldi vendég (Renaud de Rosa) egy műholdadós parlagi sast fotózott le még 2014. április 30-án. Csakhogy az adatokból tudható volt, hogy a térségben éppen akkor egyetlen működő jeladós madarunk sem tartózkodott. Az MME-hez most eljuttatott képeket elemezve (színezet, adó, magyar gyűrűtípus) a szakemberek egyértelműen megállapították, hogy a madár nem lehet más, csakis az „elveszett” és ismét megkerült, Magyarországra visszatért „Gabi”. 

A még csak három éves madár életének eddigi főbb állomásai:

  • a 2012 őszi kirepülést követően Görögországba repült;
  • innen 500 km nyílt tengeren megtéve Észak-Afrikába, majd újabb 3 000 km-t a Szaharán át megtéve Ghánába jutott és itt telelt;
  • 2013 januárban elromlott a jeladója;
  • 2013. április–2014 január között fotókról sikerül azonosítani Pantelleria szigetén, ahol egy pusztai sassal 9 hónapot töltött, majd ismét eltűnt a szemünk elől;
  • 2014. április 30-án a Hortobágyon Renaud de Rosa egy műholdas jeladós parlagi sast fotóz le, melyről kiderül, hogy ő az elveszett „Gabi”, aki másfél év alatt minimum 16 országban járt és légvonalban is több mint 10 000 km-t utazott!


"Gabi" útvonala a jeladó meghibásodásáig (Forrás: satellitetracking.eu).

 

Jövőre várhatóan már territóriumot foglal, ahol remélhetőleg ismét sikerül azonosítanunk, és akkor lehetőség lesz arra is, hogy megpróbáljuk befogni és eltávolítani róla a nem működő jeladót.

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
EurópaiUnió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

Horváth Márton – Orbán Zoltán