2014.07.11

Parlagisas-fióka mentése vihar után

A viharos szél hatására leszakadt egy parlagisas-fészek a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság terülén, Dévaványa térségében 2014. július 10-én.


A nemzeti park őrszolgálatának tagjai a fiókát szerencsére még életben találták a fészek alatt. Így az éppen a területen tartózkodó MME ragadozómadár-védelmi szakemberével közösen egy műfészket készítettek egy közeli kidőlt fa gyökérzetére, majd némi élelemmel együtt ebbe helyezték a balesetet szerencsésen túlélő fiatal madarat. Itt a szülők tovább folytathatják a már anyányi fióka etetését, így jó rá az esély, hogy néhány hét múlva ez a madár is gyarapítja a sikeresen kirepült fészekaljak számát.


A műfészek elkészítésének fázisai és a mentett fióka elhelyezése a műfészekben
(Fotók: Bagyura János - MME).

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

Bagyura János - Orbán Zoltán