2021.09.10

Európai Madármegfigyelő Napok 2021. október 2-3.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. Az idei rendezvényre október 2-3-án kerül sor. A programhelyszínekért görgessen lejjebb! A Helyszínek folyamatosan bővülnek! 

A rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.

Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Az EMN során begyűjtött megfigyelési adatokat 2017 óta egy online felületen várjuk, mely az alábbi linken érhető el >>IDE<< kattintva. Kérjük,  ezt használja mindenki! Ennek használata egyszerű, csak a szokásos adatokat kell kitölteni, végül a "Küldés" gombra kattintani. A felület okostelefonon is tökéletesen működik, akár terepen is kitölthető, körülbelül egy percet vesz igénybe.  

Az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudjuk fogadni, ezért kérünk mindenkit, hogy az új online felületet használja!

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat kollégáink vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba, aminek évről-évre más ország ad otthont.

Akkor is részt vehet a madármegfigyelésben, ha nem kíván szervezett túrához csatlakozni. Számlálja meg kertje madarait, sétáljon a közeli parkban és erdőben barátaival, családtagjaival, és juttassa el hozzánk észlelési eredményeit, így egyéni részvételével is hozzájárulhat Magyarország sikeres részvételéhez!

A programhelyszínek alábbi listája az esetleg beérkező új adatokkal folyamatosan bővül!

Baranya megye

Október 2. 7.00-15.00
1. helyszín: Csertő-Halastó (találkozó a halastó gátjánál).
Terepi kirándulás – madármegfigyelés – madárgyűrűzés.
Koordinátor: Wágner László (30/377-3412)
2. helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Terepi kirándulás – madármegfigyelés – madárgyűrűzési bemutató.
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)

Október 3. 7.00-15.00
Helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)
Terepi kirándulás – madármegfigyelés – madárgyűrűzési bemutató

Bács-Kiskun megye

Helyszín: Érsekcsanád, Harábó
Időpont: október 2., 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Kalocsa Béla, +36 30 3495497

Helyszín: Bácsalmás, Sós-tó
Időpont: október 2., 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés. a bácsalmási Sós-tó és a Gyapjas gyűszűvirág Természetvédelmi Terület élővilágának bemutatása.
Találkozó: helyszínen
További információ: Tamás Ádám, (+36 30 4509227) Ingyenes a program, de előzetes online bejelentkezést igényel a www.knp.hu oldalon, a túra és bemutatógyűrűzés legkésőbb 12:00-ig tart.

Helyszín: Császártöltés-Kiscsala
Időpont: október 2., 08:30 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Császártöltés-Kiscsala, egykori Csala csárda parkolója, 54-es számú főút mellett
További információ: Agócs Péter (+36 30 4884587) Ingyenes a túra, de előzetes online bejelentkezést igényel a www.knp.hu oldalon, a túra és bemutatógyűrűzés legkésőbb 12:30-ig tart.

Helyszín: Dunatetétlen, Böddi-szék
Időpont: október 2., 9.00 óra
Program: túrával egybekötött madármegfigyelés
Találkozó: bevezető S-kanyar
További információ: Oroszi Zoltán, +36 30 3629255

Helyszín: Dávod, Földvári-tó
Időpont: október 2., 7.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: helyszínen
További információ: Mórocz Attila, +36 30 3773423

Békés megye

Helyszín: Bihari Madárvárta, Begécsi-halastavak, Biharugra
Időpont: október 2., 9.00 óra
Program: madármegfigyelés-madárgyűrűzés, kisebb túra
Találkozó:  Bihari Madárvárta, Biharugra
További információ: Tóth Imre, 30/645-0613

Helyszín: Wenckheim-kastély parkja, Szabadkígyós
Időpont: október 3., 9.00 óra
Program: madármegfigyelés-madárgyűrűzés
Találkozó:  Wenckheim-kastély parkja, Szabadkígyós
További információ: Vasas András, 70/626-3232 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Helyszín: Szalonna, Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás
Időpont: október 2-3., 8.30 óra
Program: madármegfigyelés-madárgyűrűzés
Találkozó:  Szalonna, Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás
További információ: Huber Attila, 30/6311724

Helyszín: Miskolc, Csorba-tó 
Találkozó: Miskolc, József Attila út és Sajó utca kereszteződése 
Időpont: október 02. 9:00 
Program: Madármegfigyelés 
További információ: Somoskői Péter 06-30-207-0225 

Helyszín: Gelej 
Találkozó: Gelej Halastavak bejárata 
Időpont: október 02. 8:00-16:00 
Program: Madármegfigyelés 
További információ: Szabó Attila 06-70-321-4868 

Helyszín: Hoór-völgye víztározó (Mezőkövesd-Bogács között) 
Találkozó: Hoór-völgye Víztározó (Bogácshoz közelebbi bejárat, utolsó horgászállásnál)
Időpont: október 02. 9:00-16:00
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés
További információ: Fitala Csaba 06-30-349-5681 

Helyszín: Tiszabábolna 
Találkozó: Tiszabábolna, Fő út és Mezőcsáti út kereszteződése 
Időpont: október 03., 9:00-14:00 
Program: Madármegfigyelés 
További információ: Seres Nándor 06-30-529-6439 

Budapest

Helyszín: Budapest, Cinkota, Naplás-tó
Időpont: október 2. 8.00 órától 3-a 12 óráig
Program: madárgyűrűzési bemutató
Találkozó: Naplás-tó, gátőrház
További információ: Lendvai Csaba 20/322-5787 

Helyszín: Soroksár
Időpont: október 2. 9-13-ig
Program: madarásztúra, madárgyűrűzési bemutató
Találkozó: Víztorony tér, 9 órakkor

Helyszín: Soroksár
Időpont: október 3. 9-13-ig
Program: madarásztúra, madár odúk kihelyezése
Találkozó: Víztorony tér, 9 órakkor
További információ: Nyáry Zsigmond +36 30 751 0969

Csongrád-Csanád megye

Helyszín: Csaj-tó, Tömörkény
Időpont: október 2. délelőtt
Program: madármegfigyelés, túra ( ~4óra)
Találkozó: Jelentkezéshez kötött, további információ e-mailben.
További információ: Nagy Tamás, szeri.lile@gmail.com

Helyszín: Fehér-tavi Ornitológiai Tábor, Sándorfalva
Időpont: október 2. 8.30- 12.00
Program: madárgyűrűzési bemutató, a vízi tanösvényről és a kilátóból madármegfigyelés, madárbarát kert
Találkozó: Fehér-tavi Ornitológiai Tábor/ Szalakóta Látogatóközpont, Sándorfalva
További információ: Szántó Bence, 20/265-56-38

Helyszín: Kubikok, Hódmezővásárhely
Időpont: október 2. 9.30-17.00
Program: madárgyűrűzési bemutató,
Találkozó: Hódmezővásárhely, Téglagyári Tanösvény
További információ: Molnár Ádám, 30 / 530 9352

Helyszín: Csongrád, Bokrosi - víztározó
Időpont: 2021.október 02., 10:00 – 12:00 óráig
Program: kerékpártúrával (gépkocsival is lehet csatlakozni) egybekötött madármegfigyelés
Találkozás: 9:30 , Csongrád, Szentháromság tér 8. , Művelődési Központ
További információ: Környezet-és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete ,
Deák József,  +36 30 6327 275, kornyezetvedok@csongrad.hu

Helyszín: Fehér-tó, Szeged
Időpont: október 3.
Program: madármegfigyelés, túra (~2,5 óra)
Találkozó: Halas-tavi bejáró (46.335679, 20.133342)
További információ: Szántó Bence, 20/265-56-38 Ampovics Zsolt, 30/ 741-56-82

Helyszín: Fehér-tavi Ornitológiai Tábor, Sándorfalva
Időpont: október 3. 8.30- 12.00
Program: madárgyűrűzési bemutató, a vízi tanösvényről és a kilátóból madármegfigyelés, madárbarát kert
Találkozó: Fehér-tavi Ornitológiai Tábor/ Szalakóta Látogatóközpont, Sándorfalva
További információ: Szántó Bence, 20/265-56-38

Fejér megye

Helyszín: Dinnyési Fertő, Madárdal Tanösvény
Időpont: október 2. 7-19 óráig, október 3. 7-15 óráig. 
Találkozó: Parkolás: Dinnyés, Rákóczi és Rózsa utca sarok, gólya fészek, Templomkert Hagyományőrző Központ, illetve a régi vasútállomás környéke Regisztráció a Madárdal Tanösvényen a gyűrűző helyen, Templomkert Hagyományőrző Központ,
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is Elza-majorba, illetve vissza Dinnyésre. A körtúrák időtartalma 3-4 óra; DINPI madaras játékokkal és gyerekfoglalkoztató programokkal színesíti a szombati napot
További információ: Fenyvesi László,06-30-663-4630 Polgár Márta 06-30-497-1296  

Helyszín: Seregélyes, Elza-major
Időpont: Október 2. 7-19 óráig, október 3. 7-15 óráig.
További információ: Koleszár Sándor: 06-70-661-4360, Nagy Levente (gyűrűző): (+36-20-997-9944 Szalai Kornél (gyűrűző)  Illetve a Facebook oldalnak küldött privát üzenetben.

Helyszín: Agárdi Madárvárta
Időpont: október 2. 7-19 óráig, október 3. 7-12 óráig.
Találkozó: Agárd, Chernel István út 57.
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés. gyűrűző: Bukorné Bamberger Zsuzsanna, Bukor Boglárka
További információ: Borsányi András, 06-20-355-016

Győr-Moson-Sopron megye

Helyszín: Fertő, keleti part, Borsodi-dűlő
Időpont: október 2. 8.00 óra 
Program: madármegfigyelés
Találkozó: Hansági-főcsatorna zsilip parkolója, Sarród-Fertőújlak közötti műút mellett
További információ: Mogyorósi Sándor, 30/3966964

Helyszín: Győrszentiván környéke, Gazdák erdeje, Bársony tag
Időpont:  október 2. 8.00-12.00 óra
Gyülekező: Győrszentiván, Kossuth Lajos Művelődési ház előtt 8 órától, együtt indulás a helyszínre 8:30 kor
Program: Séta az őszi erdőben, madármegfigyelés, fajismeret-bővítés,az MME bemutatása
További információ: Antoni Gyula, Tel: +36/30-589-7962

Helyszín: Dunaszeg, Morotva-tó
Időpont: október 2. 8:00-14:00 óra
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, madárfelismerési vetélkedők
Találkozó: 7:45-től Morotva-tavi tanösvény bejárata, parkoló
További információ: Bodor Ádám Tel: +36/30-248-7683, Pitó Andor Tel: +36/20-357-8520

Helyszín: Bősárkány, Nyirkai-Hany
Időpont: október 2. 8:30-12:00 óra (esőnap október 3.)
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, madaras szójáték és madárfelismerő vetélkedő
Találkozó: a helyszínen vagy Bősárkány, templom előtti parkolóban 8:30-kor
További információ: Kiss Viktória Tel: +36/20-264-9620

Helyszín: Gönyű, Duna-part
Időpont: október 3. 8:00-12:00
Program: távcsöves madármegfigyelés, könnyed (2-3 km) séta a Duna-parton, őszi madárvilág bemutatása
Találkozó: Polgármesteri Hivatal előtti tér
További információ: Bodor Ádám Tel: +36/30-248-7683

Hajdú-Bihar megye

Helyszín:  Debreceni Nagyerdő - Bocskaikert
Időpont: október 2. szombat,  7.00-11.00-ig
Program: Madarász séta, a Nagyerdő madarai, odú kihelyezés
Találkozó: Németh László Általános Iskola és AMI parkolójában
További információ: Pásti Csaba 20/255 4730

Helyszín:  DE Botanikus kert
Időpont: október 3. vasárnap,  9.00-12.00-ig
Program: Madárgyűrűzési bemutató, a Nagyerdő madarai, odútípusok megtekintése
Találkozó: A Debreceni Egyetem Botanikus kertjének bejárata, Debrecen, Egyetem tér 1.
További információ: Szakál László 30/243-99-77

Helyszín:  Debrecen, Fancsika I. víztározó
Időpont: október 2. szombat,  8.00-12.00-ig
Program: Madarász gyalogtúra
Találkozó: Fancsika buszmegálló (37-es busz) Külső Vámospércsi út
További információ: Tóth Máté 20/ 248 76 18

Helyszín:  Földes, Kállóháti-tanya
Időpont: október 2. szombat,  8.00-14.00-ig
Program: Madarárgyűrűzési bemutató
Találkozó: Kállóháti-tanya, a bekötőúton tovább egyenesen, nagy épület tornáca
További információ: Bona Gabriella 70/ 3691361

Heves megye

Helyszín: Egerszalók, víztározó
Találkozó: A tó gátőrház felőli oldalán kell bemenni, ÉNY-i csücsök, a nyaras mellett „a szokott helyen”.
Időpont: október 03. 9:00-14:00
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés
További információ: Balázsi Péter 06-30-461-5195

Helyszín: Poroszló
Találkozó: Poroszló, Coop üzlet, Kossuth Lajos út 5.
Időpont: október 03., 9:00-14:00
Program: Madármegfigyelés
További információ: Szitta Tamás 06-30-239-4532

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Helyszín: Kunszentmárton - Vekeri halastavak
Időpont: október 2. 8-17 óráig
Program: Madármegfigyelés
Találkozó: Kunszentmárton - Vekeri halastavak (a volt Állami Gazdaság területe), Megközelítés a 45-ös főútról a Vekeri iskolánál lévő bejáratnál
További információ: Katona Mihály: 06/30-286-4689

Helyszín: Kenderesszigeti halastavak
Időpont: október 3. 9-13-óráig
Program: Kerékpáros madármegfigyelő túra a Körös-Maros Nemzeti Park területén
Találkozó: Kisújszállás, Kisúj Étterem parkolója 9 óra
További információ: Pabar Zoltán: 06/70-239-1410

Helyszín:  Szolnok, a volt Cukorgyár ülepítő tavainak környékén
Időpont: október 2.  7:30 - 14:30-ig
Program: Madármegfigyelés, bemutató madárgyűrűzés (8-14 óráig)
Találkozó: a tavak melletti gáton (47.142492, 20.162083)
További információ: Pálinkás Csaba: 06/70-291-2418

Komárom-Esztergom megye

Helyszín: Naszály, Ferencmajori Madárvárta
Időpont: október 2. 9.00 óra
Program: madárgyűrűzés és igény szerinti madármegfigyelés a Ferencmajori-halastavakon
Találkozó: Naszály falutáblánál (Tata felől)
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Helyszín: Tata, Öreg-tó
Időpont: október 3. 9.00 óra
Program: madármegfigyelés és túra a tatai Öreg-tavon
Találkozó: tatai Öreg-tó partján (Fáklya utca végén)
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Helyszín: Tata, Réti-halastavak
Időpont: október 3. 13.00 óra
Program: madármegfigyelés és túra a tatai Réti-halastavakon
Találkozó: Tatán az Új úton, a Jávorka Sándor Szakközépiskola előtti parkolóban
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Nógrád megye

Helyszín: Patak, Alvég (Petőfi u. vége)
Időpont: október 2. és 3. 7:00 – 11:00 (időjárástól függően)
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Patak, Petőfi u. 52.
További információ: Karcza Zsolt, Tel.: +36 20 352 8639

Helyszín: Kisterenye-Bányatelep vasúti megálló
Időpont: október 3., 8.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
Találkozó: Kisterenye-Bányatelep vasúti megállóban a délelőtt folyamán
További információ: Molnár Márton, 30/2601829

Pest megye

Helyszín: Sződliget, Duna part
Időpont: október 2, 9.00 óra
Program: madár megfigyelés, rövid séta a Duna partján, bemutató gyűrűzés
Találkozó: 9:00-kor, Sződliget buszmegállónál, a Mátyás király úttal szemben
További információ: Horváth Tibor, 30/928-4242, horvathtibor@hftkft.hu

Helyszín: Püspökhatvan, Sinkár-tó
Időpont: október 2, 9:00 óra
Program: madármegfigyelő séta, bemutató gyűrűzés
Találkozó: Püspökhatvan Acsa felőli végénél, Szabadság út-Arany János u. sarok
További információ: Rottenhoffer István, 20/317-9245

Helyszín: Vácrátót, Nemzeti Botanikus Kert
Időpont: október 3, 9:00 óra
Program: madármegfigyelő séták 2 óránként a botanikus kertben, "Földi javak asztalunkon" kézműves termék vásár
Találkozó: a Botanikus Kertben, a belépőt a Megfigyelő Nap résztvevőinek is szükséges megváltani
További információ: Varga Péter, 20/911-1691, borzsony@mme.hu

Helyszín: Nagymaros, Duna part
Időpont: október 3., 9.00 óra
Program: madármegfigyelő séta a Duna-parton, bemutató gyűrűzés
Találkozó: a kompállomásnál
További információ: Vásony Petra, 70/3183051

Helyszín: Tápiószecsői halastavak
Találkozó: Tápiószecsői vasútállomás parkolója
Időpont: Október 2., 9 óra
Program: túra (kb. 4km), madármegfigyelés
Ajánlott felszerelés: Távcső, madárhatározó, időjárásnak megfelelő öltözet, étel, ital
További információ: Mikus Máté - +36305911032 mikusmate@gmail.com

Helyszín: Farmosi Madárvárta
Találkozó: Farmos, Gátőrház - térkép
Időpont: Október 3., 9 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés, rövid túra
Ajánlott felszerelés: Távcső, madárhatározó, időjárásnak megfelelő öltözet, étel, ital
További információ: Mikus Máté - +36305911032 mikusmate@gmail.com, Sári Gergő - +36301530979 sggertig@gmail.com

Helyszín: Veresegyház, Álom-hegyi víztározó, https://maps.app.goo.gl/a5tVQswCPJAKzbh26
Időpont: október 2., 8.30 és 10.30 óra
Program: Kisebb túra keretében madármegfigyelés a tavak körül. Az első túra 8:30-kor, a második 10:30-kor indul.
Találkozó: Veresegyház, Álom-hegyi víztározó, 47.633234,19.269632
További információ: Horváth Levente, 30/6387509

Somogy megye

Helyszín: Siófok, kikötő, keleti móló
Időpont: október 3., 8.30-10.00 óra
Program: madármegfigyelés spektívvel
Találkozó: Siófok, hajóállomásnál található parkoló
További információ: Pánczél Mátyás 30/3151762

Helyszín: Siófok-Töreki, halastavak
Időpont: október 3., 11.00 óra
Program: madármegfigyelés spektívvel, kisebb túra a tavak mentén
Találkozó: Siófok-Töreki, Tóközi pihenő, madárles torony
További információ: Pánczél Mátyás 30/3151762

Helyszín: Orci-rét 
Időpont: október 3., 8.00 
Program: madármegfigyelés-madárgyűrűzés, kisebb túra
Találkozó: Orci-rét, Orci-patak toponári oldalán 
További információ: Geibl Krisztián, +36703269227

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Helyszín: Cégénydányádi-park Természetvédelmi Terület
Időpont: október 2., 9.00 óra
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzési bemutató, játékos madár- és természetismereti feladatok
Találkozó: Cégénydányádi kastélypark bejáratánál
További információ: Habarics Béla, 06-30/625-2116

Helyszín: Tiszavasvári, Ferhér-szík
Időpont: október 2., 9.30 óra
Program: madármegfigyelés, kisebb túra
Találkozó: Tiszavasvári, Találkozások Háza előtt 9.30-kor
További információ: Polyák Ferenc, 30/683-2061

Helyszín: Szelkó-tó
Időpont: október 2., 9:00
Program: madármegfigyelés, túra
Találkozó: 9:00-kor, Nyíregyháza-Rozsrét, Fenyő és Rozstelek út találkozásánál (47.9005N, 21.7024E, 30-as busz közeli megállójánál)
További információ: Dr. Szép Tibor, partifecske@freemail.hu

Tolna megye

Helyszín: Dombóvár, tüskei Madárvárta és Béka-tavak
Időpont: október 2. Program: madárgyűrűzés, múzeumi szakvezetés, madármegfigyelés a Béka-tavaknál
Találkozó: Madárvárta és Béka-tavak parkolójában 8 óra
További információ: Nagy Sándor 30/296-4501; Tóth Dániel 20/875-0300, Molnár Norbert 20/210-8765

Vas megye

Helyszín: Tömördi Madárvárta
Időpont: október2-3 8-17óra
Program: madármegfigyelés,  madárgyűrűzés
További információ: Tömördi Madárvárta, 30/6116089

Helyszín: Rábapatyi kavicsbányatavak
Időpont: október 2. 7.00-12.00
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés
További információ: Harsányi Krisztián30 655 0233

Helyszín: Nagypiriti kavicsbányató (Vas és Veszprém megyék határán)
Időpont:  október 3.(vasárnap) 13:30
Szervező: Kemenes Vulkán Park látogatóközpont
Program: madármegfigyeléssel egybekötött séta
Találkozó: Nagypirit, Rákóczi utcai autóparkolóban (Veszprém megye)
További információ: Somogyi Csaba 30/905-8090, Horváth Balázs 20/219 9797

Veszprém megye

Helyszín: Balatonfűzfő, Parti sétány
Időpont: október 2. 9:00
Program: madármegfigyelő túra
Találkozó: Balatonfűzfő, Tobruk Strand előtti parkoló
További információ: Kajtár Bence 70/504-1166

Helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park
Időpont: október 2. 16:00
Program: madármegfigyelő túra
Találkozó: Balatonkenese, Kipp-Kopp Óvoda előtti parkoló
További információ: Kajtár Bence 70/504-1166

Helyszín: Veszprém, Veszprémvölgy
Időpont: október 2. 15-17h között
Program: madármegfigyelő séta
Találkozó: Veszprém, Veszprémvölgyi u., Jezsuita kolostornál
További információ: Druzsbaczky Ildikó, 70/208-6746

Zala megye

Helyszín: Fenékpuszta Madártani Állomás
Időpont: október 2-3  8-16 óra
Program: madármegfigyelés-madárgyűrűzés
Találkozó: helyszínen
További információ: Benke Szabolcs 0620-519-2721 Benke Anikó 0620-290-8060

Helyszín: Kis-Balaton Bemutatóház parkolója, Zalavár
Szervező:
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Időpont: október 2  10:00 - 12:00
Program: madármegfigyelés
Találkozó: Kis-Balaton Bemutatóház parkolója, Zalavár GPS: 46.6615855; 17.1374733
További információ: Miklós Marianna miklosmarianna@bfnp.hu