2022.02.21
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2022. évi országos lakossági felmérésének összesítése

Az MME  idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt. A minden eddiginél több beérkező adat alapján tudjuk, hogy hazánk legalább 699 településén, 1 104 helyszínen, 11 040 erdei fülesbagoly telelt.


Ez a szám közel 33%-kal kisebb a tavalyi számolás eredményénél. A jelentős csökkenés hátterében két ok együttes hatása állhat.

Az egyik a mezeipocok-állomány tavalyi csúcsát (gradáció) követő természetes, erős visszaesése, amely alapvetően meghatározta, hogy ebben a téli szezonban mennyi bagoly lakhat jól idehaza.

A másik körülmény az éppen a szinkron idejére betörő erős, sok helyen viharos erejű szél. Ennek következtében olyan nappalozóhelyek maradtak üresen a felmérés napjaiban, ahol máskor több tucat vagy akár száznál is több erdei fülesbagoly szokott gyülekezni. Érdekes példa erre a Tisza mellett fekvő Kőtelek, ahol a nappalozófák alján szőnyegként terült el a rengeteg friss bagolyköpet, ám a felmérés napján egyetlen erdei fülesbaglyot sem sikerült találni.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, két óvoda és hat iskola, összesen 406 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2022-ben 129 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan az előző évben nem, és ezek közül 69-ben találtak is baglyot.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 11 040 bagoly:

  • legalább 2 760 000 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2021/2022-es telelési időszakban.


Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva):

  • 69 tonna!


A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének, költésük segítésének fontosságát.


A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • résztvevő óvodai csoportok és általános iskolai osztályok:
    • a Nyírbélteki Gyöngyszem óvoda Katica csoportja;
    • a Mezőberényi Petőfi Snándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 5. b osztálya;
    • a Bagodi Fekete István Általános Iskola zalacsébi 2. osztálya;
    • a Felsődobszai Általános Iskola 3. osztálya;
    • a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pélyi Petőfi Sándor Tagiskolájának 4.osztály tanulói;
    • a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola 4. számú napközis csoportja;
    • a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda ovisai;
    • a Kádas György EGYMI Óvoda, Általános iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Karcagi Tagintézményének diákjai;
  • civil szervezetként részt vett a felmérésben a Környezet-és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete is;
  • 474 olyan település van, amely 2021-ben és 2022-ben is fel lett mérve;
  • online űrlapon (lakossági megfigyelők) 330 megfigyelés érkezett;
  • ezernél is több baglyot számláltak JNSZ és SzSzB megyékben;
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 324 egyed;
  • 100 feletti települések (összesen 13): Túrkeve (324), Mezőtúr (279), Kisújszállás (259), Hódmezővásárhely (202), Kölcse (134), Kuncsorba (132), Karcag (130), Törökszentmiklós (124), Kétpó (121), Bábolna (115), Nagyszénás (109), Jászárokszállás (100), Botpalád (100);
  • Budapesten összesen 6 kerületben sikerült 12 erdei fülesbaglyot találni;
  • különleges "nappalozófa": fa villanyoszlop (Tiszajenőn, az Zöldfa utcában; borostyánnal benőve);
  • a jászfelsőszentgyörgyi Tóth Józsefné udvarában álló negyven éves keleti tuján immár húsz éve pihennek rendszeresen erdei fülesbaglyok, a nyugdíjas hölgy arról számolt be, hogy a baglyok nem csak a téli időszakban keresik fel a nappalozófát, nyáron is ott tölti a nappalokat néhány egyed;
  • a Budapest X. kerületében található Óhegy-parkból rendszeresen érkeznek megfigyelések erdei fülesbaglyokról, idén azt is megtudhattuk egyik felmérőnkről, hogy a kerengő mellett nappalozó egyed rendre ugyanazt a fát sőt, ugyanazt a faágat választja pihenőhelyül;
  • Vecsésről egy évtizedek óta használt gyülekezőhelyről szerezhettünk tudomást;
  • külön öröm számunkra, ha olyan munkahelyről érkezik hozzánk megfigyelési adat, ahonnan maguk az ott dolgozók osztják meg velünk a nappalozó erdei fülesbaglyok adatait, így történt idén Hatvan város esetében, ahonnan három önkormányzati alkalmazott számolt be a Kossuth tér 2. szám alatt található Polgármesteri Hivatal területén telelő 23 erdei fülesbagolyról;
  • Mezőkövesden a helyi turisztikai iroda dolgozója küldött nekünk megfigyelési adatokat a Szent László térről, ahol 13 erdei fülesbaglyot számolt;
  • a legkedvesebb baglyos történet azonban Bábolnáról érkezett hozzánk. Egy édesapától kaptunk e-mailt, amelyben az állt, hogy kilnc éves kislánya, Lili épp az udvarukban álló fenyőn fedezett fel egy erdei fülesbaglyot. Mivel Lili nagyon fontosnak tartotta, hogy mi is tudomást szerezzünk erről, édesapját kérte meg, hogy jelentse be a megfigyelést, amit ezúton is köszönünk Lilinek és apukájának!

Köszönjük a felmérők, adatközlők munkáját!
 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán)

 

A Madárbarát kert programnak 2021-ben már mintegy 8.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!


Kovács Ágnes - Görögh Zoltán - Nagy Károly - Lovászi Péter - Orbán Zoltán